Ez tette boldoggá!
A színházi kritikusok 15 kategóriában adták ki díjaikat a a 2017-2018-as évad legjobbjainak. Hernádi Juditot meglepte, hogy jelölték, de végül díjazták is A félelem megeszi a lelket előadásában nyújtott alakításáért. A tavaly Psota Irén-díjjal is elismert színésznő a Borsnak nyilatkozott arról, hogyan élte meg a díjazást és milyen tervei vannak.
Hernádi Juditnak különösen jól esett az elismerés, mert úgy véli, szabadúszóként kevésbé díjazzák a színészeket. Régen volt már ilyen jelölésben része, emlékezete szerint talán 1979-ben díjazták hasonló kategóriában.
"Remekül érzem magam a szerepben, mert ezt az előadást az elejétől a végéig megéljük a színpadon" - kezdte a Borsnak.
Hernádi Judit számtalan szakmai díjat megkapott már, most így vallott a díjról és jövőjéről:
"Szerintem mindenkit zavarba hoz, amikor valami jó dolog éri. Minden pozitívumot nehéz kezelni. A negatívumot általában könnyebb. A környezetemben mostanában kevés a sikeres ember. De most nekem sikerült, úgyhogy nagyon örülök. Nem is tehetnék mást, mert már annyira kevés időm maradt hátra, hogy nem tehetem meg, hogy ne örüljek."
0 Megjegyzések