Hirdessen itt

Kanyaró - Lengyelországban is kezd terjedni a betegség

Lengyelországban is terjedni kezd a kanyaró, az év elejétől szeptember végéig 123-an betegedtek meg, szemben az előző év azonos időszakával, amikor 46 esetet regisztráltak - derül ki a lengyel országos higiéniai intézet (GIS) szerdán közzétett adataiból.
A GIS szóvivője, Jan Bondar a PAP hírügynökségnek nyilatkozva megjegyezve: a legtöbb esetben a megbetegedést a külföldről érkező személyeknél állapították meg. A megelőző intézkedésekkel összefüggésben példaként felhozta azt, hogy nemrégen a kelet-lengyelországi Siedlce városban 200 embert oltottak be, mind egy helyi cég által alkalmazott külföldiek, akik gyerekkorukban nem kaptak védőoltást.

A siedlcei kórház honlapján található közleményben olvasható: a lengyelországi megbetegedések növekvő száma a keleti szomszédságban - Fehéroroszországban és Ukrajnában - terjedő járvánnyal függhet össze.

Bondar kiemelte a  védőoltások fontosságát. "Ott, ahol lemondanak a védőoltásról, számolni kell halálesetekkel is,  a statisztika könyörtelen" - figyelmeztetett Bondar. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európa-szerte az első félévben 41 ezer fertőzést regisztráltak, a betegség 37 esetben halált okozott. 

Lengyelországban 1975 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás. Az Országos Közegészségügyi Intézet (NIZP) honlapján található adatok szerint 2017-ben a lakosság 94 százaléka volt oltással védett, és 93 százalékuk részesült a második, emlékeztető oltásban is. Az oltottak száma az utóbbi évtizedben csökken, tavaly első alkalommal nem érte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által tanácsolt 95 százalékos szintet.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések