Időleges tűzszünettel ért véget az e hétre előirányzott összecsapás a környezetvédők és a rendőrök között Nyugat-Németországban. A rendőrök visszavonultak, a kivágásra ítélt őserdő egyelőre a helyén maradhat – adták hírül boldogan az ilyen ügyekre érzékeny médiumok.
Csak egyről feledkeztek meg a jóemberkedésük pixelekre tömbösítése közben, hogy kik és miért akarják azt az őserdőt kivágni. Természetesen a jóemberkedés, az atomenergia-mentesség miatt.
Történt ugyanis, hogy Merkel asszony, hallgatva az idők és a nagykoalíciós partner szavára, eldöntötte, hogy Németországnak nincs szüksége az atomenergiára, hiszen a folyók folynak, a nap süt (na, ez azért nem teljesen igaz), a szél pedig fúj. Ők pedig befogják ezeket az energiákat és a világ legkörnyezettudatosabb népévé válnak, pont úgy, ahogy korábban náciból váltak a világ legliberálisabb népévé.
Hiszen minden csak elhatározás kérdése, meleg ruházat beszerzésére és a távolságok helyes felmérésére felesleges időt fordítani.
A németekről pedig tudni kell, ha egyszer valamit elhatároznak, illetve az aktuális führerük valamit elhatároz, akkor a führer döntése mellett az utolsó töltényig kitartanak. Nem lehet őket olyan apróságokkal elbizonytalanítani, hogy nem Moszkva külvárosát ágyúzzák, hanem Berlin külső kerületeiben folyik a csata. Kétkedés az alacsonyabb rendű népek szokása…
A németek tehát eldöntötték (lásd Új rend), ha törik, ha szakad, ők akkor is atomenergia-mentesen fognak élni, fűteni, gyártani, legfeljebb majd jön északról Steiner és megfújja a szélkereket, hogy az pörögve-forogva felmentse Berlin energiaszintjét. Az aktuális führer ismét kitalálta a világ megváltását, csak hát Steiner megint nem jött.
A német nép ismét rútul elárulta a Vezért.
Így hát, jobb híján, visszakapcsolták a ‘80-as években tartalékba helyezett szénerőműveket, sőt újakat építették, és falvakat, erdőket (legalább most népeket már nem) törölnek el a föld színéről, hogy táplálhassák a falvak és erdők alatt található barnakőszénnel azokat a mohó kemencéket. (Elnézést az áthallásért!) A német népnek szüksége van az életet adó energiára, a lebensmachtra! (Ismét elnézést az áthallásért, véletlen volt!)
De a vezér nem tévedhet, ennek így kell történnie!
A német nép végső győzelmet fog aratni az energetikai racionalitások felett (is)!
Vagy nem.
Ha valami tényleg el fogja pusztítani a Földtányért, azok a gecibuta liberálisok elméleteiből gyártott gyakorlatok. Mégis melyik hülyének jutott eszébe a világ harmadik legnagyobb gazdaságában szélkerekezni meg esőtáncolni? Hogyan nem tudta elmagyarázni senki Merkel német-róma császárnőnek és minden németek führerinájának, hogy a vegán ráolvasás nem lesz elég az autóiparnak? Ezek viszonylag egzakt kérdések, nem lehet úgy elkenni a problémákat és meghamisítani az adatokat, mint ahogy azt a Szlovénia lakosságának megfeleltethető mennyiségben érkező újnémetek nem annyira sikeres integrációjával tették.
Persze nem is hamisítják, hanem kb. elkezdtek minden éghetőt elégetni, meg a hülye franciák atomerőműveiből vásárolni az áramot, hogy ne omoljon össze a német gazdaság. De közben fennen hirdetik (megint), hogy ők a magasabb rendű embertípust képviselik, akik atomenergia-mentesen élnek, bezzeg az alacsonyabb rendű franciák, szlávok, nem is beszélve az állandóan lázadozó, legbutább magyarok, akik még Putyinnal is képesek paklizni a földgázért.
Ilyesmi egy németnek a fejében meg nem fordulna, ugye…
A legnagyobb bajunk – a viccet félretéve, csak a szomorú közép-kelet-európai kisállami nyomorúságra hegyezve ki –, a németek megint keresztül fogják rajtunk verni az akaratukat. Ebből se fogunk tudni kimaradni sokáig. Egy kicsit jó lesz, toljuk kifelé a határainkat, mint hajdanán az Urál aljáig, aztán a határ elkezd visszafelé jönni. És egyre csak jön. Csak jön. És jön.
0 Megjegyzések