Hirdessen itt

Farkas Sándor: nőtt a kereslet a tojás iránt

Nőtt az éves, egy főre jutó magyar tojásfogyasztás, a 2013-as 214 darabról 2017-re 234 darabra emelkedett - mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. tojás világnapja alkalmából tartott rendezvényen, pénteken, Budaörsön.
Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által szervezett szakmai konferencián hangsúlyozta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezekben az években 2,1 milliárd darabról 2,3 milliárd darabra nőtt. 

A friss és egészséges tojás előállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen - tette hozzá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy a rendszerváltást követően 75-80 százalékban magyar tulajdonban maradt az ágazat.
Farkas Sándor kiemelte, hogy a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta az ágazat, ez a terület jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését teszi lehetővé. Hangsúlyozta: a teljes mezőgazdasági kibocsátás 12,4 százalékát adja az ágazat.

Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól szólva kitért arra, hogy ezek is figyelmeztettek, a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket és a legmagasabb minőségi szempontok szerint kell eljárni.
A parlamenti államtitkár szólt arról, hogy a kormány számos intézkedésével támogatta eddig is az ágazatot, de talán a legjelentősebb az volt, hogy 2017. január 1-jétől csökkentette a tojás áfáját öt százalékra.
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke azt emelte ki, hogy nem önmagában munkahelyeket kell teremteniük, hanem versenyképes munkahelyeket, amelyek tartósan erősíthetik az ágazatot. 

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések