Volner János békésen szundikált a Jobbik elnökségi ülésein, majd egyszercsak felébredt és azt látta, hogy a pártja a kőkemény szélsőjobbos vonal után az LMP-vel és az összes többi ellenzéki törpepárttal cimborál. Felháborodott, pedig tudhatta volna…
Tudhatta volna, mert előkerült egy fénykép, választási plakát, vagy mi a túró, amelyen Mári-Zay Péter őt ajánlja a választók figyelmébe. Az a Márki-Zay, aki mellett összefogott a teljes ellenzék annak idején, amikor Hódmezővásárhelyen harcba szállt a polgármesteri címért. Nyalogatta őt az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és bizony a Jobbik is, sőt utóbbi párttal cimborlát leginkább a vásárhelyiek műkedvelő vezetője.
Emlékezhetünk: MZP volt az, aki kitalálta a taktikai szavazást, vagyis a mindegy ki nyer, csak a ne a fideszes jelölt. Ezen minőségében baktatott oda Volner mellé és ajánlotta őt a taktikus barátainak, mert nála aztán jobb jelölt égen, földön nincs. Mondjuk ez annyira nem jött be, mert hiába vette szárnyai alá MZP a Jobbik jelöltjét, Földi László úgy leverte, mint vak a poharat. Igaz, a teljes ellenzék magasról tett rá, hogy Márki-Zaynak ki lenne a jó a Pest megyei 12-es választókörzetben, mert csak az MSZP léptette vissza az indulóját.
De a lényeg: Volner békésen bóbiskolt a Jobbikban az elmúlt években. Csendesen hortyogott, amikor Vona Gábor már javában simogatta a kutyákat és egy asztalhot ült Szél Bernadettel, valamint Karácsony Gergellyel, békésen bóbiskolt, amikor a pártja a tiltott finanszírozás egyik gödréből a másikba lépett, aztán azt is átaludta, amikor Toroczkai László és Duró Dóra kilépett a balra húzódó egységből.
Csak közben az ellenézék zászlóvivőjével pózolt, aztán most felébredt és megijedt. Lehet, hogy mégiscsak az ősi foglalkozást űzi Volner János?
0 Megjegyzések