Több körülmény is arra utal, hogy a várpalotai kettős gyilkosság elkövetője előre eltervezte vérfagyasztó tettét.
B. Zsolt embertelen brutalitással végzett a várpalotai családanyával és annak két éves kisfiával. A tettes kegyetlen módon ölte meg áldozatait: az édesanyát agyonverte, a kisfiúval pedig, aki végignézte az anyja halálát, késsel végzett.
B.Zsoltot egy éjszakán keresztül vallatta a rendőrség, amelynek következtében megtört, s bevallotta tettét. Ügyvédje viszont máris azon dolgozik, hogy a gyilkos büntetésén enyhítsen.
A meggyilkolt kisfiú apukája és annak családja szerint a gyilkosság hátterében szerelemféltés állt. A Bors szerint úgy tudják, a férfi korábban többször is halálosan megfenyegette Enikőt.
Ha megállna a szerelemféltés ténye, akkor ez az előre kiterveltséget feltételezné, amely tényleges életfogytiglani büntetést jelenthetne B.Zsolt számára. A család rögtön a gyilkosság felfedezése után arra gyanakodott, hogy Zsolt lehet a tettes.
Bár a könyörtelen gyilkos már börtönben van, az édesapa fájdalmán ez keveset enyhít. A fiatalember vasárnap idegösszeroppanást kapott – írja a Bors.
0 Megjegyzések