Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Váratlan fordulat Svédországban. Kormányra kerülhet a bevándorlásellenes párt

Még nincs veszve minden remény Svédország számára, hogy jobboldali kormánya alakuljon. A választás után kialakult bizonytalan helyzetet a Mérsékelt Párt billentheti a helyes irányba, a párt politikusai közül ugyanis egyre többen szeretnék, ha a vezetőjük, Ulf Kristersson leülne a migrációellenes Svédországi Demokratákkal (SD) tárgyalni.
A dologra a jobbközép formáció többi tagjának is rá kell bólintani, de a helyzet már így is sokkal jobb, mint a választás után, amikor a mérsékeltek kijelentették, semmi esetre sem kormányoznának együtt az SD-vel.

Az SD öt százalékkal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, és hatvanhárom képviselői mandátumot nyert. Az SD vezetője, Jimmie Åkesson – bár a voksok húsz százalékára számított – bejelentette, hogy pártja a választások győztese. Ez az azonban közel sem jelenti azt, hogy esélyük van bármilyen kormánykoalícióhoz, ugyanis egy olyan szabad demokráciában, mint Svédország senki nem meri bevállalni, hogy bevándorlásellenes.

A választások után egyébként Az SD vezetője felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra pártjával. Kristersson ezt akkor elutasította, és kijelentette:
“az egész választás során világosan fogalmaztunk. A Szövetség nem fog együtt kormányozni, és nem vitatja meg a kormányalakítást a Svéd Demokratákkal.”
Na, ez az , ami most változhat, hiszen a Mérsékelt Párt többsége állítólag éppen nyomást próbál gyakorolni Ulf Kristerssonra, hogy igenis üljön tárgyalóasztalhoz a Svédországi Demokratákkal.
A svéd Expressen a napokban arról írt, hogy hétfőn a Mérsékelt Párt tagjainak feltették azt a kérdés, hogy
Ön úgy gondja, hogy a mérsékeltek szükség esetén a Svédországi Demokratákkal történő tárgyalásokon keresztül kerülnek hatalomra?
A lap szerint a 609 megkérdezett politikusból 324-en azt tanácsolták Kristerssonnak, hogy lépjen kapcsolatba Jimmie  Åkessonnal.

Ez egyébként azért is lenne logikus lépés, mert jól látszik, a pártközösségből való kizárásra tett kísérletek nem hozták meg a kívánt eredményt és az SD története legjobb választási eredményét hozta, és a jövőben csak egyre erősebb lesz. Ulf Adelsohn, a mérsékeltek korábbi elnöke is tárgyalásokat sürget az SD-vel.

A lehető legmesszebb vagyok attól, hogy osszam a kommunisták nézeteit, de ennek ellenére beszélhetünk velük. Ugyanez vonatkozik az SD-re. Furcsa, hogy jelen pillanatban a svédek szerint csak az van rendben, ha a baloldallal ülünk tárgyalóasztalhoz. – mondta Adelsohn.

Hasonló véleményen van Hanif Bali, a párt egyik oszlopos tagja, aki szerint attól még senki nem lesz fasiszta, hogy leül tárgyalni az SD-vel.

A politikus szerint azokban a dolgokban, amelyekben a két párt egyetért, igenis együtt kell működni.
Közös ügy pedig akad bőven, mindkét párt ugyanis vasököllel csapna le a bűnözésre, akár a svéd hadsereg segítségével, mivel a liberálisok szerint nem létező no go zónákban (haladóul: érzékeny terület) a rendőrség nagyon sebezhető. Ezen kívül mindkét párt elítéli a szélsőséges iszlamistákat.

A helyzet tehát most úgy áll, hogy ha a jobbközép formáció többi tagja belemenne abba, hogy üljenek le az SD-vel tárgyalni, akkor akár egy bevándorlásellenes jobboldali kormány is alakulhatna Svédországban, ami igencsak ráférne az országra. Ha ez megvalósulna, akkor a dolog valahogy úgy nézne ki, mint Ausztriában, ahol Osztrák Néppárt koalícióra lépett a Szabadság Párttal.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések