A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Róna Péter brutális rágalmai a magyaroknak – Szerinte a magyaroknak nincs igénye a demokráciára

Brutális rágalmat vágott a magyar társadalom képébe a joviális idős úr álarcát ezúttal is magára húzó Róna Péter közgazdász, az LMP leköszönt háttérembere csütörtökön az ATV-ben. Azt merte mondani, hogy „az ország feladta felzárkózási álmát” [a sógorok életszínvonalához]. Ki merte jelenteni, hogy az ország azért szalasztotta el az elmúlt negyedszázad történelmi lehetőségét, mert – az elit technikai felkészületlensége mellett – a magyaroknak sose volt meg az a társadalmi rétege, amelynek igénye van a demokráciára. Hogy merészel Róna Péter ilyet állítani? Mire alapozza?
Mintha nem tudná, hogy a magyar társadalom nagyon is vágyott a demokráciára s az első pillanattól kezdve élni is akart vele. Arról azonban nem tehetett, hogy a Róna által technikailag felkészületlennek nevezett elit jó része egyáltalán nem felkészületlen volt, hanem hazug. A végtelenségig hazug. Az SZDSZ nevű formáció ugyanis egyszerűen becsapta a magyar népet szélsőségesen antikommunistának hazudva magát, így megakadályozta a magyarokat abban, hogy egyből kétharmados rendszerváltó többséget hozzon létre. Pedig papíron meg lett volna. Az SZDSZ-ről azonban kiderült, hogy nemhogy nem szélsőségesen antikommunista, hanem ellenkezőleg: szélsőséges baloldali párt, amely mindent elkövetett azért, hogy az MDF vezette konzervatív többségnek keresztbe tegyen.

Róna a magyar társadalmat éppúgy posztfeudálisnak minősíti, ahogy például legutóbb a lukácsista Vajda Mihály jobbágymentalitásúnak, ahol a főnök megmondja, mi a függőségben levő alkalmazott dolga, aki cserébe azt várja el, hogy gondoskodjon róla. Undorító utalás ez az Orbán-rendszerre. Róna nyilván azt hiányolja, hogy a harmadik kétharmados győzelem után a kormány nem mindent „beszél meg” a politikai paletta szereplőivel egyszerűen azért, mert neki a saját programjával kell elszámolni a választóinak, nem az ellenzékével.

Róna az elmúlt negyedszázad elszalasztott lehetőségéről beszél, miközben egy kukkot sem szól arról, hogy a valódi rendszerváltás csak 2010-ben kezdődhetett el. Arról sem szól, hogy addig egyszerűen nem voltak meg a feltételek a felzárkózási álom megvalósításához. Arról viszont hallgat, hogy 2010 óta beindultak a gazdaság rakétái. Pedig tudja, hogy a Magyarország által egy évben megtermelt érték 2010-ben 27 ezer 224 milliárd forint volt, most pedig 38 ezer 183 milliárd. Vagyis 11 ezer milliárd forinttal több minden egyes évben 2010 óta, mint volt korábban. S tisztában van azzal is, hogy a 2008-as válság miatt felvett hiteleket visszafizettük az IMF-nek, az államadósságot pedig 85 százalékról 71 százalékra vittük le. Bőven lehetne még sorolni az adatokat a demográfiai mutató javulásától, a munkanélküliség csökkenésén át egészen a bérek nyolc év alatti 60 százalékos emelkedéséig.

Ha ezt a tempót a rendszerváltozás óta tudtuk volna diktálni, akkor sokkal közelebb lennénk a sógorok életszínvonalához, amely álmáról soha nem mondott le egyetlen magyar sem. Ám a hazug és Róna által is a kormányzásra alkalmatlannak tartott ellenzék mindezt megakadályozta. A magyarok egyáltalán nem éretlenek a demokráciára. Be is bizonyították, ha megvannak hozzá a feltételek, akkor nagyon is tudnak élni vele. Ezért nem véletlen a háromszor kétharmad. S mindent megtesz azért, hogy Orbán Viktor vízióját megvalósíthassa, hogy 2030-ra Magyarország az Unió legjobb öt országa közé tartozzon. Ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Bármennyire is szeretné elvenni a magyarok kedvét tőle Róna úr brutális rágalmaival, nem fog sikerülni! 

(Forrás: Horváth K. József, leander.blogstar.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések