Mélyreható nézeteltérések jellemzik a német és a török vezetés kapcsolatát – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélése után.
Angela Merkel kiemelte, hogy nézeteltérések legfőképpen a jogállamiság és az emberi jogok ügyében vannak, és ezekről beszélni kell.
Arról a török követelésről, hogy minősítsék terrorszervezetnek Fetullah Gülen hitszónok mozgalmát, elmondta, hogy a német szerveknek további információkra van szükségük a döntéshez.
Erdogan a többi között hangsúlyozta: továbbra is követelik a Cumhuriyet című lap Németországba menekült volt főszerkesztője, az “államtitkokat kiszolgáltató ügynök” Can Dündar kiadatását. Merkel jelezte, hogy ebben az ügyben sem egyeznek a vélemények.
Azzal kapcsolatban, hogy sajtójelentések szerint Erdogan a tájékoztató lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Dündar megjelenik a tájékoztatón, a kancellár kiemelte: az újságíró maga döntött úgy, hogy nem vesz részt a sajtóeseményen.
A tájékoztatóról biztonsági emberek kikísértek egy valószínűleg török újságírót, ennek oka először nem volt ismert. Később kiderült, az Avrupa Postasi című török lap újságíróját vezették ki, aki tiltakozott a sajtótájékoztató közben.
0 Megjegyzések