Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nagy titkot árult el Korda György: előadás akart kiesni a hídja

Sokak számára emlékezetes a Magyar vándornak az a jelenete, melyben Korda György egy olasz trubadúrt alakít. A slágerénekes most elárulta, hogy kis híján miért hagyta ott a fogát a forgatáson.
Szinte nincs olyan korosztály, amely ne ismerné Korda György slágereit. Mindez nem meglepő, hiszen a művész 1958-ban, mindössze tizenkilenc évesen kóstolt bele a zeneiparba, amelynek azóta is meghatározó ikonja feleségével, Balázs Klárival együtt. A páros most életműkoncertre készül, ám addig is a 103.9 Sláger FM-en elevenítették fel pályafutásuk emlékezetes momentumait.

"Volt egy filmes szereplésem a Magyar vándor című filmben. Sosem beszéltem eddig erről, de most elmondom ezt a történetet" - kezdte a vasárnapi Sláger Témában Korda György.

"Nem sokkal a felvétel előtt voltam fogorvosnál és kaptam egy ideiglenes hidat. Kértem, hogy ne helyezzék fel nagyon szorosan. Elkezdtük a forgatást, amelyben a Kicsi Beatrice című dalt kellett énekelnem. Egyszer csak azt éreztem, hogy elkezdett a fogam lefelé jönni. A nyelvemmel próbáltam tartani, ettől lett olyan az általam alakított karakter, amilyen" - mondta Korda György, akinek felesége végignézte férje profikat megszégyenítő helyzetmegoldását.

"A monitor előtt álltam Herendi Gáborral. Láttam, hogy mi történik, a stáb viszont nem sejtette. Mindenki azt hitte, hogy ennyire jól hozza a szerencsétlen figurát, pedig valójában ez állt a hátterében" - mondta Balázs Klári, aki férjével közösen teljes erőbedobással készül az életműkoncertre, melyről számos kulisszatitkot oszt meg a páros vasárnap este 20:00-tól a Sláger Témában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések