Mintha elengedték volna őket a pórázról, úgy megtámadták Magyarország kormányközeli publicistái Ausztria szövetségi kancellárját, Kurzot, amiért az ÖVP képviselői az Európai Parlamentben Magyarország ellen szavaztak – írja az osztrák Die Presse.
A lap megemlíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Kurzot megbízhatatlannak nevezte, a magyar sajtó pedig egyenesen árulónak. Az osztrák lap megfogalmazásában Orbán hangulatot kelt Kurz ellen.
Mint ismeretes, a múlt héten az Európai Parlament megszavazta Magyarország ellen a 7-es cikkely elindítását, miközben Sebastian Kurz is a Sargentini-jelentést támogatta és kilátásba helyezte, hogy pártja a Fidesz Európai Néppártból való kizárását is megszavazza.
Nagy jövés-menés
Kurz egyébként tegnap Angela Merkel kancellárnál járt Berlinben, de a felek erről eléggé visszafogottan nyilatkoztak, és Orbánt sem említették. Ma Kurz Emmanuel Macron elnökhöz megy Párizsba, holnap pedig Rómába. A nagy jövés-menés oka nyilván rövidebb távon a következő menekültügyi EU-csúcs előkészítése. Hosszabb távon a jövőre esélyes európai parlamenti választás is érezhetően befolyásolja majd az európai politikát.
A dél-európai országoknak nem elég segíteni, nekik is hagyniuk kell, hogy segítsenek nekik – mondta ma délben Kurz Párizsban a Kleine Zeitung szerint. Az osztrák kancellár főleg a Frontex határőrizeti szervezet megerősítésében látja a menekültkérdés kulcsát, és ezért támogatja az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek ezzel kapcsolatos javaslatait. Németország és Franciaország is támogatja ezt, a dél-európai országok azonban szkeptikusak.
Nekiment mindenkinek
Ennek fényében érthető meg, amint a német Die Welt arról is beszámolt, hogy Orbán nekiment Angela Merkelnek és Emmanuel Macronnak is a Frontex kapcsán.
A brüsszeli szervezetek el fogják venni a nemzeti határvédelemhez való jogunkat, zsoldosokat küldenek a magyar rendőrök és katonák helyett és migránsokat fognak beengedni – nagyjából így foglalható össze, amit a lap szerint a “jobboldali nacionalistának” nevezett Orbán mondott a rádióban.
Macron kontra Kurz
Macron Kurz-cal szemben hosszabb listát mellékelt a teendőkről, szerinte “az érkezések jobb kontrolljára, a határok védelmére, a Frontex erősítésére, a tranzit– és küldőországok erősítésére és a visszaküldések politikájának javítására” van szükség “Európa egyensúlyának megőrzése és polgáraink védelme” érdekében.
Az a fontos Merkel és Kurz tegnapi találkozója után, amit nem mondanak el – írja a német N-Tv.de tudósítása. A lap szerint Merkel alapvetően azokhoz az irányvonalakhoz tartja magát menekültügyben, amiket a júniusi EU-csúcs elhatározott: a Frontex erősítése és a küldő és tranzit, főleg afrikai országokkal való erősebb együttműködés. A távolabbi tervekről nem beszél.
0 Megjegyzések