A brüsszeli szavazás nyomán esett a BUX és a forint, de nem nevezhető túl nagynak vagy hevesnek a mozgás.
A varsói tőzsdeindex például jobban esett, mint a budapesti. Európában jó, az USA-ban vegyes a hangulat, az amerikai technológiai cégek esnek nagyon. Részben egy új törvény miatt, részben az Apple új telefonjaira várva.

Már tegnap is látványosan szembe ment a magyar tőzsde az európai társaival, és erősen, több mint két százalékkal esett, amikor másutt stagnáltak vagy emelkedtek az indexek. Ma pedig, amikor elfogadta az Európai Parlament a magyar demokrácia állapotát kritizáló Sargentini-jelentést, jól láthatóan percek alatt ismét leesett a BUX index és a forint is.
Ez azonban nem nevezhető túl nagynak: a BUX index ekkor mintegy fél százalékot süllyedt rövid idő alatt, 1-2 ezrelékes pluszból 2-3 ezrelékes mínuszba, majd végül 0,7 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Eközben a lengyel WIG 20 index 1,7 százalékot zuhant.
Az euró/forint 324,80-ról rövid időre 326,40-ig ugrott, de azután lefelé csorgott, most már csak 325,20. Ez 60 fillérrel magasabb a tegnap estinél.
0 Megjegyzések