Hirdessen itt

Kitört a lázadás Németországban!

Egyre több német városban vonulnak ezrek az utcára az egyre durvább migránsbűnözés miatt. A legutóbbi napokban több ezren követelték Rostosckban és Chemnitzben Angela Merkel lemondását. 
A német kormánypártok népszerűsége soha nem látott mélységbe zuhant az elmúlt hetekben a migrációs válság miatt és azért, mert leváltották a titkosszolgálat elismert vezetőjét, Hans-Georg Maassent, mert leleplezte a kormány és a sajtó migránspárti hazugságait. A március óta működő nagykoalíció válságról válságra küszködik, és semmilyen komoly problémát nem tud megoldani. Gyakorlatilag a mostani kormány – egy évvel a választás után – még el sem kezdett kormányozni. Fordulatot csak a következő hónapok választásai hozhatnak. Ha hoznak.

Több ezren tüntettek az észak-németországi Rostockban a bevándorlás ellen, és a migránsok által elkövetett bűncselekmények miatt. A tüntetést még azelőtt tartották, hogy napvilágra kerültek volna a legújabb súlyos esetek.A belvárosban egy 20 év körüli szír férfi azzal fenyegetett meg két nőt, hogy megkéseli őket.Egy másik bűncselekménynél pedig egy ételszállító autóra támadt rá két fiatal, akiknek egyelőre nem közölték a nemzetiségét, de mindenki tudja, hogy migránsok. Mindezek az esetek és a korábbiak is egyre jobban felháborítják a német társadalmat.

Nem csak Rostockban tüntettek a migráció ellen az elmúlt időszakban. Chemnitzben ismét ezrek vonultak az utcára, hogy kifejezzék az elégedetlenségüket az Angela Merkel vezette koalícióval szemben, mivel a demonstrálók szerint a vezetők teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a nép véleményét. Chemnitzben augusztusban robbant a bomba, miután egy migráns meggyilkolt egy németet. Akkor heteken át tartó többezres demonstrációk voltak a városban, és a feszültség azóta sem enyhül.

A vezető médiumok továbbra is hallgatnak

A német fősodratú média továbbra sem nagyon beszél a támadásokról, pedig zaklatás, nemi erőszak szinte minden nap történik Németországban – erről már Franziska Stahn, a 120 Dezibel nevezetű csoport egyik alapítója beszélt a Magyar Hírlapnak. Most persze nagyobb a nyomás rajtuk a tüntetések, főleg a chemnitzi miatt, így kénytelen beszélni ezekről a dolgokról, de amennyire lehet, titkolják – tette hozzá. Úgy látja,mindenekelőtt le kell zárni a határokat, és legalább egy időre megállítani a bevándorlást, hogy végre arra koncentrálhassanak, mi történik Németországban.Ezenkívül komolyabb rendőri jelenlétre van szükség Németország utcáin, mert a szubjektív biztonságérzet nagyon sokat romlott, és már most sok no-go zóna van – javasolta Franziska Stahn.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések