A salzburgi találkozón a svéd szociáldemokrata miniszterelnök is kifejtette álláspontját. Nem meglepő módon a kötelező kvótát erőltetné.
Továbbra is azt vallom, hogy a tagországokat kötelezni kell arra, hogy kvóta szerint fogadjanak be bevándorlókat, hiszen ez minden ország felelőssége” – nyilatkozta a szociáldemokrata politikus a svéd Aftonbladetnek.
A lap emlékeztette Löfvent, hogy a kvóta Európe-szerte megbukott, és itt nem csak Magyarországra kell gondolni, hanem már az unióban en bloc egyre kisebb támogatottsága van a kvótának. A svéd politikus erre a következőt felelte:
Ha a kvótát nem vezetjük be, akkor újabb válság elé nézünk, hiszen akkor az egész schengeni övezet veszélybe kerül. Ez csak azzal kerülhető el, ha a tagállamok együttműködnek.”
Löfvent megkérdezték arról is, mi a véleménye arról az egyre népszerűbbé váló ötlettől, hogy a migránsokat egyáltalán nem is szabad a kontinensre beengedni. Válasza az volt, hogy ez csak “még fontosabbá teszi” a migránsok szétosztását az unión belül.
Minél több ország fogadja be a migránsokat, annál kisebb probléma lesz a bevándorlás.”
Nyilatkozatában nem kommentálta a visegrádi országok álláspontját, mely szerint a további migránsok befogadása csak tovább súlyosbítja az illegális migráció problémáját.
A soros osztrák elnökség kapcsán Löfven elég dühösen nyilatkozott a lap szerint. Az osztrák fél szerint ugyanis az uniós elosztási mechanizmus nem oldja mega migrációs válságot, Löfven szerint azonban ez pusztán egy álláspont, az osztrákoké.
Az elnökség mindössze egy országot képvisel, de ez az ország az Európai Unió tagja. Sok állam pedig igenis támogatja a közös migrációs megoldást, és ezért az osztrákoknak inkább ezt kellene előmozdítania.”
0 Megjegyzések