A Toyota észt pilótája Ott Tanak nyerte a Német Ralit, az összetettben vezető Thierry Neuville a második helyének köszönhetően növelni tudta előnyét a dobogóról lemaradó Sebastian Ogierrel szemben.
Ma három szakaszt rendeztek az aszfaltos versenyen, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy jelentősen változzon a szombatra kialakuló sorrend. Ott Tanak magabiztosan vezetett és három biztonságibbnak nevezhető szakaszt teljesítve végül magabiztosan nyerni tudott.
A dobogósok sorrendje azonban jelentősen átrendeződött, Dani Sordo egy vezetői hiba miatt volt kénytelen búcsút mondani a második helynek, míg a harmadik Jari-Matti Latvala autója meghibásodása miatt esett ki a harmadik helyről.
Az összetettben vezető Thierry Neuville a kieséseknek köszönhetően a második helyre jött előre és így jelentősen növelte előnyét az összetettben, míg a harmadik helyen Esapekka Lapppi végzett. Sebastien Ogier egy szombati defektet követően végül negyedikként zárt valamint minimális különbséggel megnyerte a power stage-t.
Az összetettben Neuville 172 ponttal vezet a 149 pontos Ogier előtt, de a sorozatban másodszor győző Tanak is már 136 pontot szerzett.
A világbajnokságból négy hétvége van még hátra legközelebb szeptember közepén csap össze a mezőny Törökországban.
A Német Rali végeredménye:
1. Tanak O. Toyota Gazoo Racing WRC
2. Neuville T. Hyundai Shell Mobis WRT +39.2
3. Lappi E. Toyota Gazoo Racing WRC +1:00.9
4. Ogier S. M-Sport Ford WRT +1:34.5
5. Suninen T. M-Sport Ford WRT +2:02.9
6. Mikkelsen A. Hyundai Shell Mobis WRT +2:13.8
7. Breen C. Citroen Total Abu Dhabi WRT +2:39.1
8. Moan E. Moan E. +5:47.8
9. Griebel M. Griebel M. +10:41.2
10. Nielsen J. Nielsen J. +13:01.4
0 Megjegyzések