Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vona Gábor Jézussal poénkodva váltott szakmát

Ennél azért többet vártam Vona Gábortól. Minimálisan egy víziót arról, hogy majd lesz ő még ebben az országban valaki. Mondjuk lesz. Vlogger. Az is valami.
Eljött augusztus 8 – tudják, 8 és 8, aminek a nácik közötti jelentéséről értekeztünk – és Vona Gábor nagy napja.

Csalódtam…

Vona Gábor nem állt az ellenzék élére, de még csak a végére sem. Tulajdonképpen szakmát váltott, hiszen bukott politikusból vlogger lett. Vagyis olyan illető, aki videókat tölt fel az internetre, amiben megmondja a frankót, vagy csinál valami közérdeklődésre számottartó dolgot.

Az első anyagban mindjárt mondott is egy olyat, amire az ember felkapja a fejét. Arról beszélt Vona-vlogger, hogy mi lenne abban az esetben, ha Jézus második eljövete közben ellátogatna Magyarországra. Mit szólna a keresztény-demokráciához, Bayer Zsolthoz, Rogán Antlahoz, vagy éppen Habony Árpádhoz.

Most ugye vonatkoztassunk el attól, hogy hitünk szerint Jézus pontosan tud és lát mindent és még szerencse, hogy nem nekünk földi halandóknak kell eldöntenünk, mi az ami tetszik neki és mi az ami nem. Egyszerűen furcsa ez az egész, nem nagyon szokott politikus a megváltó eljövetelével előhozakodni.

Amúgy az egész videó szóra sem érdemes, leszámítva azt a teljesen spontánnak tűnő jelenetsort, amikor egy nézelődő pár a Nemzeti Múzeum előtt kiszúrja az autóban Vonát és azonnal odarohannak hozzá szelfizni. Azt nem tudom, hogy miként vették észre a bukott politikust, aki autózgatott a belvárosban és a gyalogosokkal egy oldalon ment ugyan, de az autója bal oldalán ült.

Amúgy meg az egész úgy tűnik csak arról szól, hogy Vona Gábor megmutatta, tud ő kormányozni. Autót. És még felvétel is készül róla. Vélhetően egy szép karrier indult el, sok sikert.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések