Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vatikán: végig a náci rezsimet és annak menekülését segítették a háború után

Püspökök, papok, és maga a pápa bújtatta a náci háborús bűnösöket? Ők azok, akik kereszténységről meg jézusi tanításról “papolnak” miközben a gonoszt bújtatták…
Megdöbbentő elmélettel álltak elő történészek. Állításukat alá is tudják támasztani – mesélik. Az egyháznak az elmúlt időkben, több száz év alatt számos bűne volt. Elég csak a középkori boszorkányüldözésekre gondolni, vagy azokra a bizonyos keresztes hadjáratokra.

Azonban a modern időkben is komolyan megkísértette az egyház falait a Sátán. Mégpedig azzal, hogy magának az ördögnek nyújtottak menedéket azzal, hogy több háborús bűnöst, többségében nácikat bújtattak egyes egyházi létesítményekben.

Giovanni Battista Montini bíborosnak, a Vatikán helyettes államtitkárának (miniszterelnök-helyettesnek), a későbbi VI. Pál pápának köze volt náci háborús bűnösök Dél-Amerikába menekítéséhez és a nácizmus áldozataitól rabolt javak tisztára mosásához – állította a Háárec című izraeli lap vasárnapi értesülése szerint egy hajdani amerikai hírszerzőtiszt, egy San Fransiscó-i szövetségi bíróság előtt tett tanúvallomásában.

Tanúvallomásában az egykori hírszerzőtiszt azt állította, hogy Montini – aki később az első pápaként látogatott el Izrael Államba – a háború végén a vatikáni államtitkárság helyettes vezetőjeként segített bújtatni és Dél-Amerikába szöktetni a körözött háborús bűnösöket, köztük Ante Pavelic horvát usztasa vezért, továbbá segített tisztára mosni a II. világháború idején Jugoszlávia területén a fasizmus zsidó, szerb, orosz, ukrán és roma áldozataitól rabolt anyagi javakat.

Vallomásában elmondta, hogy egy ponton Montini – tudomást szerezve az ő tevékenységéről – panaszt tett feletteseinél, azzal vádolva őt, hogy nyomozómunkájával megsértette azoknak a templomoknak és vatikáni egyházi intézményeknek, köztük a Pápai Horvát Kollégiumnak a területenkívüliségét, amelyekben gyanúja szerint náci háborús bűnösök bujkáltak álnéven.

Ez azért etikátlan, mert sokági titokban tartották. Mára viszont egyre több olyan közvetett és közvetlen bizonyíték áll rendelkezésre, melyek nyilvánvalóvá teszik ezt. Gyakran pénzt kérek azért, hogy háborús bűnösöket bujtattak.

A szövetségesek győzelme utáni retorziótól menekülő náci tisztek és felsővezetők mind rettegtek a fogságtól, és bármit megadtak volna azért, hogy biztonságban tudják magukat.

A San Fransiscó-i bíróság elé tárt titkos dokumentumok tanúsága szerint közvetlenül a háború végén a brit titkosszolgálat vette szárnyai alá Pavelicet és a többi usztasa vezetőt, és megengedte nekik, hogy a rablott kincsekkel, egy tíz teherautóból álló konvojjal Ausztria brit megszállási övezetébe menjenek, később pedig Olaszországban, a Vatikán felügyelete alá tartozó kolostorokban, hamis iratokkal rejtőzzenek el.

Rómába érkezve az usztasák Draganovic nagykövet gondjaira bízták a “kincses konvojt”, és az ő segédletével rejtőztek el vatikáni intézményekben és más biztonságos helyeken. Gowen azt állítja, hogy Draganovichoz fűződő kapcsolatai révén Pavelic a Vatikán oltalmát élvezte.

Az amerikai hírszerzés azonosította az usztasa vezér rejtőzködési helyét, Gowen egy 1947 júliusában kelt bizalmas feljegyzése szerint azonban az amerikai nagykövetség azt az utasítást adta, hogy “el a kezekkel Pavelictől!”.

Egyes források szerint maga az egyház szervezte meg azt is, hogy ezek az emberek Argentinába, vagy más Dél-Amerikai tájakra tudjanak jutni, majd ott új személyazonosságot felvenni.

A vádak komolyak, az egyház pedig nem tagad, nem akarja, hogy a média figyelmét ezzel felkeltse.

Sokkal inkább megpróbálnak az egészről nem tudomást venni, ezzel pedig szőnyeg alá söpörni borzalmas bűnüket.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések