A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Toroczkai bevadult: Vona egy kaméleon, folyton változtatja a színeit

Rá kellett jönnie, ahogy a többi Jobbikot elhagyó volt párttársnak is, hogy Vona Gábor szemében csak tárgyak voltak, nem igazi bajtársak, harcostársak
– ezt mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke  arra reagálva, hogy Vona Gábor néhány hete a PestiSrácok kérdésére a kilépési hullámól azt mondta, akik kiléptek a Jobbikból, azok jobb is, hogy távoztak.

A Jobbikból mára tömegessé vált a kilépés. A Mi Hazánkba eddig körülbelül 1600-an kérték felvételüket, akik zömében a Jobbikból most, vagy már korábban kiábrándultak.

Toroczkai László szerint mindennek oka, ahogy a Jobbik választási vereségének az oka is alapvetően az, hogy Vona Gábor igazi kaméleon, folyamatosan változtatja a színeit, a véleményét, ahogy a barátait is.
“Vona elsősorban saját magát építi. A most indított videóblogja is azt mutatja, hogy az egész semmi másról nem szól, mint Vona Gáborról”
– fogalmazott a Jobbik volt alelnöke, akinek új pártját napokon belül bejegyezhetik. Toroczkai László a PS-nek adott exkluzív interjúban beszélt  a Mi Hazánk uniós politikájáról, arról miként, és milyen új európai szövetséget építenének, ha a jelenlegi uniót nem lehet megreformálni, továbbá arról is, hogy pártjuk nem hajlandó részt venni abban a sárdobálásban, ami napjainkban jellemzi a politikát.

Ők konstruktív ellenzék szeretnének lenni és olyan valós problémákra keresnék a megoldást, mint a nemzetek szuverenitását sértő jelenlegi brüsszeli politika, a halálbüntetés vagy az abortusz kérdése. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések