Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szili Katalin: jobban való nekem az autonómiapolitika, mint a pártpolitikai acsarkodás

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott egy csütörtöki kolozsvári pódiumbeszélgetésen kijelentette, hogy megtiszteltetés számára az autonómiaprogramok összehangolásának feladata, és úgy érzi: sokkal jobban való ez neki, mint a pártpolitikai acsarkodás.
A politikussal Magyarország kolozsvári főkonzulátusa szervezett beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében a politikai pályaívét tükröző Mindig a haza című tavasszal megjelent könyv kapcsán. Az Országgyűlés egykori elnökével Mile Lajos főkonzul és Galló Béla, a könyv szerzője beszélgetett. 

Szili Katalin elmondta, optimistább a kárpát-medencei autonómiatörekvések ügyében, mint sokan mások. Úgy vélte, a minority safepack európai polgári kezdeményezés és más európai folyamatok is tágítják a kisebbségpolitika kereteit, és ez segíti a kárpát-medencei magyar közösségeket abban, hogy autonóm státust szerezzenek. Azt is fontosnak nevezte, hogy Magyarországon politikai konszenzus van a nemzeti kérdésekről, amelyből csak egyetlen párt vonja ki magát. 

A politikus saját pályájára visszatekintve elmondta: a keresztény-szociális eszmerendszert érezte legközelebb saját gondolataihoz, de ez az ideológia soha nem tudott igazán teret nyerni Magyarországon. Úgy vélte azonban, hogy mára már nem az eszmék határozzák meg a pártok cselekvését. 

Az Orbán-kormány sokkal baloldalibb volt, mint bármelyik magát baloldalinak valló párt, amikor a svájci frankban eladósodottak problémáját megoldotta - jelentette ki. 

"Büszkén vállalom ma is, hogy nemzeti ügyekben elkötelezett, keresztény szellemű, szociális elkötelezettségű baloldali ember voltam a politikában" - jelentette ki Szili Katalin. Úgy vélte: a könyv tulajdonképpen az ő életpályáján keresztül mutatja be azt, miért vált mellékszereplővé a baloldal a magyarországi politikában. 

Galló Béla, a könyv szerzője úgy vélekedett, hogy Szili Katalin Nagy Imréhez és Pozsgay Imréhez hasonlítható a baloldali politikában. Mindhárman azáltal lógtak ki a sorból, hogy a konkrét magyar valóságból indultak ki, nem pedig az ideológiából. Amint maga Szili Katalin említette meg, az MSZP-n belül szoknyás Pozsgayként is emlegették. 

MTI 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések