Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szakított 21 évvel fiatalabb szerelmével világbajnok sportolónk – Ezért mentek szét

Katus Attila és fiatal szerelme két év után szakítottak.
Szakított Katus Attila és 21 évvel fiatalabb párja, Kíra. Az aerobikban a világ- és Európa-bajnok sportoló a Borsnak megerősítette, hogy már hónapokkal ezelőtt úgy döntöttek gyönyörű barátnőjével, hogy külön utakon folytatják.

- Valóban jók az információi, nyár elején szakítottunk. Bár nagyon szerettük egymást, úgy éreztük, hogy nem illettünk annyira össze. A mai napig jó kapcsolatot ápolunk, és Kíra a továbbiakban is bármikor számíthat rám. Kívánom neki is és természetesen magamnak is, hogy megtaláljuk a boldogságot – mondta a lapnak a 45 éves sztár.

Katus Attila és Kíra 2016 elején ismerkedtek meg: a sztár egy pécsi rendezvényen szúrta ki Kírát a tömegben, a lány pedig lájkolta Katus hivatalos Facebook-oldalát, így a sportolónak esélye nyílt közelebbről megismerni a barna szépséget. 2016 májusában a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában a pár a nagy nyilvánosság előtt is bemutatkozott.

Kapcsolatukat eleinte nehezítette, hogy a lánya a baranyai megyeszékhelyen tanult gyógytornásznak, míg Katus a munkái miatt jórészt Budapesten tartózkodott, de egy idő után mind a ketten a fővárosban éltek. Katus Attila tavaly októberben azt nyilatkozta, úgy érzi, készen áll, hogy apa legyen. Ehhez a vágyához új párt kell találnia.

  • Eltűnt Friderikusz Sándor, egy barátja most hírt adott a neves tévésről
  • Dopeman nekiment Majkának a Curtis-ügy miatt! Ezt üzente a rapper
  • Csodás hírt osztott meg a nagyvilággal Ábel Anita
  • A nyilvánosság előtt jelentette be Ördög Nóra. Itt az ideje a váltásnak
  • Rosszul jár a szakítással: ekkora összeget bukhat Curtis, miután Majka kirúgta
  • Megjegyzés küldése

    0 Megjegyzések