Hirdessen itt

PM-államtitkár: vannak még tartalékok a foglalkoztatás bővítésére

Vannak még tartalékok a hazai foglalkoztatás bővítésére - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna esti műsorában, szerdán.
Rámutatott: korábban úgy vélték, hogy a foglalkoztatás növelésére nincsenek tartalékok a közfoglalkoztatásban, a legutóbbi elemzések szerint egy hónap alatt több mint ötezer ember került át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, főként az építőiparba és a mezőgazdaságba.

Kiemelte: a nyugdíjasok körében is nagy az érdeklődés az újbóli munkába állásra, a mostani szabályok alapján a vállalkozások kedvező feltételek mellett tudják foglakoztatni a nyugdíjasokat, akiknek korábbi munkatapasztalatai esetenként nélkülözhetetlenek.

A munkaerőhiány orvoslására további munkaerő-tartalékot jelenthetnek a határ menti területek magyar közösségei is - tette hozzá.

Bodó Sándor kiemelte: a mostani munkaerőhiány miatt az a helyzet állt elő az ősszel kezdődő bértárgyalások előtt, hogy a munkavállalók és a munkáltatók is jelezték, szükséges a bérek további emelése.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések