A bűnmegelőzési foglalkozáson előadás és filmvetítés is volt.
Bűnmegelőzési előadást tartottak a rendőrök a debreceni önkormányzat által rendezett nyári diáktáborban augusztus 7-én.
A program célja az volt, hogy a rendezvényen részt vevő, 10–13 éves gyerekek a bűncselekmények megelőzése, az áldozattá válás elkerülése, valamint a nyári szünidő veszélyeiről – a saját biztonságuk fokozása érdekében – hasznos információkat szerezzenek. Mindezekre a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője, dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes interaktív előadásban hívta fel a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjainak figyelmét.
A legvédtelenebbek
A filmvetítéssel egybekötött előadáson a korosztály által leggyakrabban elkövetett jogsértő cselekményekre, valamint az áldozattá válásukat „elősegítő” okokon és körülményeken kívül a kerékpárosokra és a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályok betartásának fontossága is hangsúlyt kapott.
0 Megjegyzések