A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nikolics: a Vidi-játékosok bármire képesek

Kedden este a MOL Vidi FC 0-0-s döntetlent játszott a svéd bajnok Malmővel a Bajnokok Ligája selejtező 3. fordulójának visszavágó mérkőzésén, így idegenben lőtt góllal bejutott a play-off körbe, ahol a görög bajnok AEK Athén lesz az ellenfele. Az Európa Liga-csoportkör már megvan, vagyis öt év után ismét lesz magyar csapat Európában, a főtáblán. A Vidi egyik legjobbja, Kovács István elmondta, hogy sokat fejlődött az utóbbi években, de a gólt még hiányolja a játékából. Juhász Roland megsérült, de vitte előre a szíve, míg a vezetőedző Marko Nikolics továbbra is a Bajnokok Ligájával álmodik.
A csapatkapitány Juhász Roland a továbbjutás után sem tudta elengedni magát, már előretekintett a hétvégi Budapest Honvéd elleni rangadóra. 
„Ezen a meccsen is megmutatkozott, hogy tudunk küzdeni egymásért. Tisztában voltunk azzal, hogy nem kaphatunk gólt.
Úgy éreztem, hogy meghúzódott a lábam, de ilyenkor nincs fájdalom, visz előre a kitűzött cél. Meccsről meccsre megyünk, most következik egy nagyon fontos bajnoki.
Az a célunk, hogy a bajnokságban is jól szerepeljünk" - értékelt a pálya szélén a csapatkapitány, Juhász Roland.

Kovács István a MOL Vidi egyik legjobbja a Bajnokok Ligája menetelésben. A 26 éves játékos úgy érzi, a gól még hiányzik, de a szívét beletette a továbbjutásba.
„Ez ma komoly csapatmunka volt a stáb és a játékosok részéről. Nem volt sziporkázó mérkőzés, de amit elterveztünk azt sikerült véghezvinnünk.
Örülnék, ha egyszer góllal sikerülne nyerőembernek lennem, de a szívemet beletettem a továbbjutásba"
– értékelt Kovács István a lefújás után.

„Úgy érzem, védekezésben sokat fejlődtem, de ilyen csapattársak mellett könnyű. Próbálok felnőni a feladathoz és kinőni a tehetség szerepből. A játékomhoz hozzátartozik, hogy élvezzem a futballt, és most érzem a bizalmat is az edző részéről.
Hallottam, hogy egyesek szerint három olyan csapatot ejtettünk ki, akik jobban játszottak nálunk. Gratulálok nekik, mi meg folytatjuk a BL-ben"
– tette hozzá a MOL Vidi FC játékosa.
Marko Nikolics, a MOL Vidi FC vezetőedzője boldog, hogy a csapat kiharcolta az őszi európai kupaszereplést, azonban nem elégszik meg az Európa-ligával.
„Még nem teljesítettük a küldetésünket. Nagyon nagy eredmény, hogy Magyarországot a Vidi képviselheti a csoportkörben, de semminek sincs még vége.
Lehet őrültnek néztek, amikor BL-álmokról beszéltem, de ma is megmutatkozott, hogy ezek a játékosok bármire képesek.
Az első félidőt kontrollálni tudtuk, nekünk volt a legnagyobb helyzetünk. A szünet után az eredmény is nyomta a játékosokat, veszélyes volt a Malmö, de nekünk ott volt a kihagyott tizenegyes.
A sportban nem magától jön a szerencse, ehhez sok erőfeszítés kell.
Különösebben nem izgultam, de jól jött, hogy a háló miatt volt egy kis szünet" – értékelt Marko Nikolics, aki a leendő ellenfélről, az AEK Athénről elmondta, hogy egyértelműen a párharc esélyese, ami nem is baj, ugyanis a Vidinek jobban áll az esélytelenség az európai kupaporondon.
A Vidi FC a play off-körben a Celtic Glasgow-t búcsúztató AEK Athénnal találkozik, az első mérkőzést a budapesti Groupama Arénában augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések