Az erősen Brüsszel-párti francia államfő is készül a következő évi európai parlamenti választásokra. Legfőbb ellenlábasainak a nemzetállamokban gondolkodó politikai erőket nevezte meg – így többek között Orbán Viktor is szóba került.
1993 óta a francia államfők minden év augusztusában beszédet tartanak, amelyben a világ eseményeit, politikai változásait értékelik az ország nagykövetei előtt.
Így tett Emmanuel Macron is, aki a változások kapcsán kijelentette: célja egy európai uniós szuperállam létrehozása, ahol Brüsszel olyan szereplők szintjére dagadna, mint Kína vagy az Egyesült Államok. Ennek érdekében a francia elnök szerint
Európának a globalizáció humanista gondolatán kell újjáépülnie. […] Meg kell kettőzni a nemzeti, konzervatív pártok elleni küzdelem tempóját, hiszen a nacionalizmus újjáéledt”
– mondta még augusztus 27-én a francia elnök.
Macron kiemelte beszédében Orbán Viktor miniszterelnököt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert is. Előbbi esetében a rekordnépszerűtlenségnek „örvendő” francia államfő a következőképpen fogalmazott:
Magyarország nincs ellene az európai strukturális alapoknak, de mégis Európa ellen szólal fel, amikor Orbán Viktor nagy beszédeket tart a kereszténységről. A nacionalizmus csak bomlasztja az EU bürokratikus struktúráját, nem ad nekünk semmit.”
A francia államfő nem ismerte el azt, hogy erőszakos, kultúridegen migránsok befogadása felelőtlenség volna. Épp ellenkezőleg: az Európai Unió léte szerinte az NGO-knak, a mainstream médiának és az emberi jogoknak köszönhető.
Az európai kontinenst sújtó demográfiai válságot is megemlítette beszédében Macron, amelyre szerinte Brüsszelnek „egy kollektív, rendezett” választ kell adnia – sejthető, hogy ez a válasz mit takarhat. Elmondta egyébként, hogy szerinte már nem lehet beszélni migrációs válságról, mert már nem jönnek annyian, mint 2015-ben.
Éppen ezért szerinte a „menekülteket” minden országnak feltétel nélkül be kell fogadnia.
(Forrás: Forisek Ádám, 888.hu)
0 Megjegyzések