Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kiváló kapcsolatot ápol Furta a szomszédokkal

Segítik is egymás rendezvényeit, illetve megemlékezéseken is közösen vesznek részt.
A kis bihari település kapcsolata a szomszédos falvakkal kiemelkedően jó, nem csak a hivatali szinten, hanem az élet egyéb területein is. Krucsó Antal polgármester hangsúlyozta, közös önkormányzatot vezetnek Vekerddel és Bakonszeggel, ráadásul Zsákával szinte egybeépült a faluja, így szinte mindennapos a kommunikáció az emberek között.

– Mivel Zsáka nagyon közel van hozzánk, így nem meglepő, hogy a lakosok sűrűn átjárnak egymáshoz, és az is megszokott, hogy ha egy pár egyik tagja Furtáról, a másik pedig Zsákáról származik. Ebből kifolyólag a családi kapcsolatok sem ritkák a két település között. Az önkormányzat tagjai is hasonlóan jó viszonyt ápolnak, bármilyen értesülésünk van, például egy pályázatról, szólunk a többi polgármesternek is – jelentette ki.
A polgármester hozzátette, az óvoda is Furta-központú, a darvasi és a bakonszegi intézmény is hozzájuk tartozik, míg a vekerdi gyerekek mindegyike Furtára jár. Emellett a méhészet Darvason működik, ahonnan még közmunkásaik is vannak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések