Felkészült az elhúzódó kereskedelmi háborúra Kína, és akár rövid távú gazdasági érdekeit is kész feláldozni - állította a Global Times című kínai napilap. Peking ezzel az állami médiáján keresztül üzente meg eltöléltségét Donald Trump amerikai elnöknek, aki a hétvégén arról beszélt: a konfliktusban Washingtoné lesz a győzelem.
Kína elsőként az amerikai sertés- és marhahúst vette célkeresztjébe. A vám emelkedése miatt jelentősen csökkent az ilyen termékek importja - számolt be róla a sanghaji Új Forrás nemzetközi kereskedővállalat vezérigazgatója.
- Az amerikai sertéshúsra csak 24 százalékos vámot fizettünk Kínában - mondta Csu Vej. - De az adók most 50 százalék fölé emelkedtek. Ennek óriási hatása van. Az amerikai politikának az amerikai termelők látják majd kárát, esni fog a bevételük.
Kínának ugyanakkor nem nagy érvágás az amerikai import elapadása, mert könnyen találnak más beszállítókat Európában és Ausztráliában.
0 Megjegyzések