A település sportpályája már kora délelőtt hangos volt a hagyományőrző falunapra gyülekezőktől.
A programokkal gazdagon megszervezett esemény éjszakába nyúlóan tartott. A főzéshez már reggel kilenc órakor hozzákezdtek. A jelentkezőknek az önkormányzat adott három kiló sertéshúst, tűzifát, padot, széket, így az ételt kényelmes körülmények között készíthették el. A lehetőséggel többen is éltek, hiszen tizenhét csapat főzött finomabbnál finomabb ételeket.
Temérdek étel
A rendezők az egészségmegőrzésről sem feledkeztek meg, a felnőtteknek ingyenes vérnyomásmérés és vércukorszintmérés volt. A gyerekeknek a napjainkban nagyon divatos csillámtetoválás és arcfestés, valamint lufihajtogatás színesítette a délelőtti programot.
Amikor pedig elkészült az ebéd, a zsűri, Nagy Ernő polgármester vezetésével, megkóstolta a csoportok által főzött ételeket. A Bőr család lett a győztes. Ők ízletes babgulyást főztek. Második lett a „Kiskövér” csapat. A zsűri harmadik díjat ítélt oda a „Vivien csapata” elnevezésű közösségnek, akik a töltött káposzta mellé még francia palacsintát is készítettek. Ugyancsak harmadik lett „Fitzné csoportja”, ők paradicsomos káposztát készítettek. Nem akart lemaradni a „Konyhások” csapata sem, akik mediterrán tokányt készítettek. A versenyétkeket azok készítői ették meg.
De nem maradtak finom falatok nélkül a falunapra kiérkezők sem. Erről Csorvási Lajos önkormányzati képviselő segítségével Mező Béla alpolgármester és családja gondoskodott. Üstben főzték a finom babgulyást, a töltött káposztát, volt sült csirkecomb és halászlé is. Ami pedig lényeges: mindezeket ingyen lehetett fogyasztani.
Akinek ezek az ételek nem ízlettek, azok sült kolbászt és sült húst vásárolhattak, melyet a településen eredményesen tevékenykedő Kiskereskedelmi Szociális Szövetkezet által előállított alapanyagból készítettek.
Néptánc és tombola
Mindeközben a felállított színpadon nagy sikere volt a helybeli Madics Gréta énekének, valamint a szintén helyi táncos-fitneszcsoport műsorának. A gyerekek jól szórakozhattak a dínós showműsoron is. A felnőttek pedig tapsolhattak a Berettyóújfaluból érkezett Peszterce Szabadidő Néptáncegyüttes műsorának. Nem maradt el már az ilyenkor megszokott tombolasorsolás sem. A fődíj egy ötvenezer forintos nyári üllőgarnitúra volt. A falunap éjfélig tartó szabadtéri bállal fejeződött be.
0 Megjegyzések