Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Éveken át orosz ügynök dolgozhatott az amerikai nagykövetségen

Több mint tíz éven át dolgozott észrevétlenül egy feltételezett orosz kém az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén a The Guardian értesülése szerint.
A brit lap csütörtök éjjel közzétett információi szerint az orosz állampolgárságú nőt a többek között az amerikai elnök védelmét is ellátó Secret Service biztonsági szolgálat vette fel, és hozzáférése volt olyan szoftverekhez, amelyek révén rendkívül bizalmas dokumentumokba, mások mellett az elnök és az alelnök napirendjébe is betekinthetett.

A nő először 2016-ban vált gyanússá, amikor az amerikai külügyminisztérium biztonsági szolgálatának (RSO) egyik rutinellenőrzése során kiderült, hogy engedély nélkül rendszeresen találkozik az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tagjaival.

Az RSO 2017 januárjában „fújt riadót”, ám a Secret Service nem indított kiterjedt vizsgálatot, inkább néhány hónappal később csendben elbocsátották a nőt, épp azelőtt, mielőtt 2017 júliusában elmozdították az 1200 fős moszkvai amerikai diplomáciai kontingens 750 tagját az amerikai–orosz feszültségek maitt.

A lap úgy tudja, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is vizsgálódni kezdett, de mindenki azt várta, hogy a Secret Service deríti fel az ügyet.

A The Guardiannek egy titkosszolgálati forrás azt mondta, a Secret Service ehelyett megpróbálta eltussolni az ügyet azzal, hogy menesztette a nőt. A biztonsági szolgálat nem indított belső vizsgálatot a kém által okozott károk és annak felmérésére, hogy esetleg beszervezett-e másokat az információszerzés érdekében – tette hozzá a forrás, megjegyezve, hogy csak egy független vizsgálat deríthetne fényt arra, mekkora kár keletkezett.

A brit lap megkereste a Secret Service-t, amely nem tagadta, hogy lehetséges orosz ügynökként tartották számon a nőt, a The Guardian szerint a szervezet azonban igyekezett jelentékteleníteni annak szerepét. Az amerikai külügyminisztérium közölte, nem kommentálja az ehhez hasonló ügyeket. A lap tudja, ki a nő, és ismeri korábbi beosztását is, így őt is keresték e-mailen, de nem válaszolt.

A The Guardian értesülései szerint a lehetséges biztonsági résről nem értesítették az amerikai törvényhozás hírszerzési bizottságát sem a képviselőházban, sem a szenátusban.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések