A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A koszovói kormányfő nem támogatja az államfő határkiigazítási ötletét

Ramush Haradinaj koszóvói kormányfő nem támogatja Hashim Thaci koszovói elnöknek a Szerbia és Koszovó közötti határ kiigazítására vonatkozó ötletét, amelyről Tachi a Belgráddal folyó párbeszéd zárószakaszában akar tárgyalni - közölte a helyi sajtó csütörtökön. 
A kormányfő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy az elnöki hivatalban közölték: a koszovói albánok azon kérése, hogy Presevót és környékét csatolják Koszovóhoz, a következő szerb-koszovói elnöki találkozó témája lesz szeptemberben. 

A dél-szerbiai Presevo környékén található három településről van szó: Presevóról, az egyetemmel is rendelkező Bujanovacról és Medvedjáról. Presevo és Bujanovac lakosságának nagy része, valamint  Medvedja mintegy negyede albán nemzetiségű, bár erről hivatalos szerbiai adatok nem léteznek.

Haradinaj újságíróknak azt mondta: "amennyiben Thaci megnyitja ezt a témát, azt az én támogatásom nélkül teszi". Leszögezte: ha Koszovó határai megváltoznak, annak felességét nem vállalja. A kormányfő szerint ugyanis csak a határok kölcsönös elismeréséről tárgyalhatnak.

Koszovó helyzetének rendezése kapcsán az elmúlt hetekben egyre többször merül fel a határmódosítás lehetősége Szerbia és Koszovó között. 

Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni. A szerbek kultúrájuk és vallásuk bölcsőjeként tekintenek Koszovóra. 

Szerbia és Koszovó 2013-ban Brüsszelben megegyezett a kapcsolat normalizálásáról, ám előrelépés azóta sem történt. Koszovó státusának rendezéséről Aleksandar Vucic szerb államfő tavaly nyáron kezdeményezett nemzeti konzultációt, ezek az egyeztetések azonban még nem zárultak le. 

A Koszovóval fenntartott kapcsolat a jelenlegi állapotában a legnagyobb akadálya Szerbia európai uniós integrációjának, de Belgrád kész arra, hogy a lehetséges kompromisszumos megoldásokról tárgyaljon. 

Vucic csütörtökön bejelentette, hogy szeptember 8-án a koszovói szerbekhez látogat, ahol élete egyik legfontosabb beszédére készül. A kétmilliós Koszovóban körülbelül 120 ezer szerb él, főként az ország északi, Szerbiához közeli részein. Számukra nagyobb önállóságot ígért a koszovói albán vezetés, ám eddig nem hoztak létre szerb többségű önkormányzatokat.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések