Méltó módon szeretne elköszönni hajadon életétől Weisz Fanni. A modell ugyanis a hétvégén már a második leánybúcsúját tartotta, és elárulta, a barátai terveznek neki még egyet.
– Sokan vagyunk barátok, sok helyen, ezért alakult így, de be kell vallanom, én élvezem – mesélte Fanni, akit a lányok a a siket szépségkirálynő vőlegényével, Hajmássy Péterrel szövetkezve raboltak el a legutóbbi bulira.
– Peti nyitotta nekik az ajtót, én még ágyban voltam, ott leptek meg. Közölték, hogy pakoljak be két napra és legyen nálam fürdőruha is. Végül a Balatonra mentünk, ahol a pénteki napunkat egy gyönyörú katamaránon töltöttük a vízen, Tihanyban ebédeltünk, este pedig jöttek a játékok – mesélte a modell, akinek második leánybúcsújából sem maradhattak ki az ilyenkor szokásos feladatok.
– Bizonyítani kellett, mennyire ismerem Petit, aztán gyerekkori képeket kellett kitennem puzzle-ból, majd wc-papírból kellett ruhát készítenem magamnak. Nagyon vicces volt minden, nagyon szuper volt – áradozott Fanni, aki a jövő hétvégén még egyszer tart egy leánybúcsút, hogy aztán már az esküvő következhessen.
0 Megjegyzések