Hatodjára is megrendezik a nagy sikerű balmazújvárosi Motoros Fesztivált július 6-a és 7-e között. Lesz motoros felvonulás, kaszkadőrmutatványok, emelett számos zenei és táncos fellépő is szórakoztatja majd a részvevőket. Az ingyenes rendezvény célja a kétkerekű életérzés népszerűsítése és a motorosok közlekedésbiztonsági helyzetének javítása.
Több százan vettek részt tavaly a balmazújvárosi Motoros Fesztiválon. A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a találkozót, már hatodik alkalommal.
- Nem egy hagyományos motoros találkozót kívánunk megszervezni, hanem párhuzamosan a szórakozás, kiegészítve a közlekedésbiztonsági tudnivalókkal. Igyekszünk a motorosoknak átadni azt az életformát, amit a motorozás nyújthat - mondta Koroknai Imre főszervező.
A kétnapos rendezvényre ezúttal is sok résztvevőt várnak. A szervezők motoros felvonulással is készülnek, és túrákat is terveznek a megyében, ellátogatnak többek között Hajdúnánásra és Hajdúszoboszlóra is. A rendezvény kiemelt célja, hogy felhívják a figyelmet a szabályos, biztonságos közlekedésre.
- Kamionok holtterében hogyan kell viselkedni egy motorosnak, nagyon sok probléma jelentkezik, hogy az autóvezetők nem észlelik a motorost. A motorosok láthatóságával nagyon sokat foglalkozunk, mert egy 100 méterről közeledő motoros, akár szabályos sebességgel is jön, nagyon kicsinek látszik - hangsúlyozta Szabó József, a Közlekedés Biztonságáért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A találkozónak a rendőrök is évek óta aktív résztvevői. Itt ugyanis el tudják érni a motorosokat.
- Itt tudjuk felhívni a figyelmüket például olyan dolgokra, szabályokra, közlekedési magatartásokra, melyeket ha nem tartják be, oda vezethet, hogy közlekedési eseményeknek akár résztvevői, akár okozói és ez döntő többségében sérüléssel járhat - emelte ki Bacsó Attila alezredes.
A látványos motoros bemutatókon kívül zenei programok és táncos fellépők szórakoztatják majd a látogatókat pénteken és szombaton az ingyenes rendezvényen Balmazújvárosban.
A fesztivál facebook eseményét ITT találjátok!
A fesztivál facebook eseményét ITT találjátok!
0 Megjegyzések