Trump volt főtanácsadója páratlan tehetségnek tartja Orbán Viktort. Steve Bannon, akit előbb eltávolítottak a Fehér Házból, majd a szélsőjobbos Breitbart News vezetői székét is fel kellett adnia, az egyik hősének tartja a magyar kormányfőt.
Azt mondja, sokakkal találkozott már a világ vezetői közül, Kissingertől a kínai elnökig, valamint a szaúdi koronahercegig, de Orbán felér mindegyikkel. Az interjúalany igen jó véleménnyel van Salviniról, a radikális olasz belügyminiszterről is. Egyébiránt úgy gondolja, hogy a Brexit csupán az első dominót jelentette, jönnek a populisták, akiket Bannon erősen támogat.
Mivel ezek az erők nekiestek a Merkel és Marcon által sürgetett nyitottabb bevándorlás politikának, a szakértő derűlátó a földrész jövőjét illetően. Úgy gondolja, hogy a kontinens egy évvel jár Amerika előtt.
Azt is örömmel látja, hogy a német kancellár végre megkapja a magáét, amiért a migránsokkal szembeni laza bánásmóddal sokat tett Németország és Európai tönkretételéért. Úgy gondolja, hogy a politikus már nem húzza sokáig jelenlegi posztján. Szerinte Macron követni fogja a történelem szemétdombjára. Úgy fogalmaz, hogy a populizmus felkelést indított az egész világon.
0 Megjegyzések