Nem különösebben zavartatta magát az a vállalkozó, aki nem hogy a mentők kapujában parkolt, de még az általa szállított ételhordókat is kipakolta az út közepére, teljesen elzárva ezzel a kivonuló mentők útját.
A központi állomás két rohamkocsiját szerencsére nem riasztották abban a pár percben, amíg az épület biztonsági őre meggyőzte a sofőrt arról, hogy keressen másik helyet a parkolásra - számolt be az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. Bár a felelőtlen vállalkozó látta a figyelmeztető táblát, nem különösebben foglalkoztatta, hogy baj esetén az útban áll. Mint mondta, "öt perc alatt végzek, annyi türelemmel igazán lehetnének még a mentők is".
A szemben lévő iskola diákjai szerencsére hamar a mentők segítségére siettek, és elhordták a dobozokat az útról. Miután szabaddá tették az utat, szinte azonnal gyermekgázoláshoz riasztották a mentőket.
0 Megjegyzések