Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nyilvános, hogy milyen magas és hány kiló egy átlagos magyar

És azt is felmérték, mennyire vagyunk egészségesek.
A 15 év felettiek 40 százaléka tekinthető normális testsúlyúnak. A 15 év felettiek között nők átlagos magassága 164 cm és átlagos testsúlya 69 kg volt, míg a férfiaknál ez 176 cm és 83 kg.

Többek közt ez derül ki a KSH "Egészségi állapot és egészségmagatartás, 2016-2017" című felméréséből.

Az egészségre vonatkozó vizsgálatból az is kiderül, hogy a magyar népesség körében a soványabbak aránya 5 százalék alatt van, a lakosság több mint felének viszont súlytöbblete van. Ez utóbbiak nagy része, a 16 éves és idősebbek bő harmada ugyan túlsúlyos, de nem elhízott.

Azt is vizsgálták, hogy a munkától függően ki mennyit sportol. A kevés mozgással járó foglalkozást végzők 58%-a hetente mozog, közülük minden másodikról hetente legalább négy órát mozgással tölt.

Azok mozognak a legkevesebbet, akik nem végeznek semmiféle munkát, otthon sem.

A nem dolgozóknak alig több mint harmada végez valamilyen rendszeres testmozgást, és mintegy ötödük esetében éri el a mozgással töltött idő a heti 4 órát.

Mit eszünk, mi, magyarok? A 16 éves és idősebb lakosság 40 százaléka fogyaszt naponta gyümölcsöt vagy frissen facsart gyümölcslevet, 38 százaléka friss zöldségeket, salátát vagy frissen facsart zöldséglevet. Ebben nyilvánvalóan nagy a különbség a keresetek és az iskolai végzettség szerint, vagyis minél jobban keres valaki, annál valószínűbb, hogy naponta eszik friss gyümölcsöt, zöldséget.

2016-ban a 16 éves és idősebb lakosság háromnegyede egyszer sem, 18%-a egy-két alkalommal, és mindössze 7,1%-a járt többször is fogorvosi konzultáción vagy kezelésen. Kevesen mennek el vizsgálatokra megelőzés céljából, és a legtöbben csak akkor fordulnak szakemberhez, ha már baj van.

A lakosság 6,2%-a számolt be arról, hogy 2016-ban nem tudott igénybe venni olyan orvosi ellátást, amire szüksége lett volna, egytizedük anyagi okból nem jutott hozzá a szolgáltatáshoz, és a lakosság 4,1%-ával fordult elő, hogy pénzhiány miatt nem tudta kiváltani a számára felírt gyógyszert.

"Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy." P. Mobil: Átlagember

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések