Az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli - hangsúlyozta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Menczer Tamás emlékeztetett: korábban is felmerült, hogy Magyarország kilép a dokumentumról folyó tárgyalásokból, de akkor az a döntés született, hogy csak résztvevőként lehet megjeleníteni a magyar szempontokat, érveket.
Mostanra viszont sokat romlott a szöveg az eredetihez képest, ezért határozott a kormány a kilépésről - tette hozzá.
Az M1 aktuális csatorna műsorában az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy alapvető emberi jognak tekintsék a migrációt, és emberek a fél világon, köztük biztonságos országokon keresztülvándorolva dönthessék el, hol akarnak letelepedni, akárcsak az, hogy a dokumentum kötelező nemzetközi normává váljon.
A Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárásról szólva Menczer tamás kijelentette: "Brüsszel az európai emberekkel szemben sokkal inkább a migránsok és Soros György érdekeit képviseli".
MTI
- A partra vetette a vitorlást a brutális szél a Balatonon – Fotók a hihetetlen balesetről
- Tovább bonyolódik a belvárosi szórakozóhelyek ügye: itt a Corvin Club közleménye
- Rekord összegű óvadékért lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról
- Védelmi fejlesztésekért és a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztost neveztek ki
- A tavalyi pénzmaradványból felújított utat adtak át a Tolna megyei Mucsfán
0 Megjegyzések