A fociedző korábban buddhista szerzetes volt, pontosan tudta, mivel segíthet a gyerekeknek.
Elképzelni sem lehet, mit élt át az a 12 tizenéves gyerek és fociedzőjük, akik még június végén rekedtek bent egy barlangban Thaiföld északi részén. A fiúk és a 25 éves férfi két hétig raboskodtak egy sötét üregben, míg végül a profi búvárokból álló osztag egy több szakaszból álló mentőexpedíció során sikeresen kimentette a focicsapat összes tagját.
A barlangban készített felvételeken
a komoly veszélyhelyzet ellenére a gyerekek arcán egyáltalán nem látszódott a félelem,
látszólag jól viselték a bezártságot és a tehetetlenséget.
Gánti Bence klinikai szakpszichológus az RTL-nek nyilatkozva elmondta, ez főként annak köszönhető, hogy
a thai focisták több túlélési stratégiát is alkalmaztak, és edzőjük is sokat segített nekik, aki 12 évig buddhista szerzetes volt.
Meditált a gyerekekkel, ami lekötötte őket és lelkileg is jót tett nekik. De az is sokat számított, hogy ők már egy összeszokott csapat, tudták egymást támogatni.
A Fókusznak nyilatkozó szakember szerint fontos, hogy miután a fiúk visszatérnek a hétköznapi életükbe, visszaálljanak a megszokott tevékenységeikhez és rutinjukhoz, de az is lehet, hogy újakat találnak, hiszen a történtek után mindannyiuknak megváltozik az élete.
Az RTL riportja
0 Megjegyzések