A mentőakció végén komoly életveszélyben voltak a búvárok és a mentőcsapat tagjai. Órákkal később akár meg is halhattak volna a barlangban.
Mint megírtuk, sikeresen megmenekült a 12 fős thai focicsapat, amely még június végén rekedt bent egy barlangban Thaiföld északi részén. Kedden az utolsó bent maradt gyerekeket, valamint a fociedzőt is sikerült kijuttatni abból az üregből, amelyben több mint két hétig kellett meghúzniuk magukat.
A mentést egy profi búvárokból álló osztag végezte, amely végül sikerrrel zárult, ám kis híján tragédia is történhetetett volna egy meghibásodás miatt.
A mentőakcióban használt szivattyúk ugyanis elromlottak és elárasztották vízzel a területet pár órával azután, hogy az utolsó fiút is kimentették a barlangból
- írja a Guardian.
A búvárok és a mentőcsapat tagjai még 1,5 km mélyen voltak a barlangban, amikor a fő berendezés megadta magát, emiatt a vízszint nagyon gyorsan megemelkedett.
A brit lapnak három ausztrál búvár árulta el, hogy a mentőakció már a harmadik szakaszban volt, amikor
a barlang belsejében sikoltozást hallottak, és látták, hogy a mentőcsapat még bent lévő tagjai eszeveszetten sietve próbálják mihamarabb elérni a felszínt.
Nem sokkal később azonban mindenki sikeresen kijutott a mélyből.
0 Megjegyzések