A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kövér László: a jövő évi EP-választás az igazság pillanata lesz

A jövő évi európai parlamenti (EP-) választások után az európai politika súlypontja globalista irányból nemzeti szuverenista irányba fog tolódni – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a felvidéki Ógyalla közelében rendezett Martosi szabadegyetemen tartott fórumán.
Az EP-választásokat Kövér László úgy jellemezte, hogy „az igazság pillanata lesz”. Mint mondta, azért, mert most először lesz a választás tétje az, hogy merre haladjon Európa: egy idegen civilizációkban feloldódó kontinens legyen, vagy sikerül megfordítani ezt a folyamatot.
A szabadegyetem első kiemelt fórumának résztvevői – Kövér László, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke – az elmúlt egy évet értékelték, illetve a jövőbeli kilátásokat mérlegelték Európa, a Kárpát-medence és a felvidéki magyarság szempontjából.
„Nemcsak a magyarországi, de az európai baloldal is vesztésre áll”
– vélekedett az EP-választások kilátásait latolgatva a házelnök, megjegyezve: Nyugat-Európában fokozatosan hátrál meg az a politikai garnitúra, amely felvállalta az „Európai Egyesült Államok” vízióját.

A visegrádi négyekkel (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) kapcsolatban Kövér László azt mondta:
bár azok kormánypártok tekintetében lefedik az egész európai pártstruktúrát, fennáll a paradigmaváltás lehetősége, megvan a lehetőség arra, hogy felülemelkedjenek régi problémáikon, tekintve, hogy most a „nemzeti államok egymás közti pitiáner küzdelmeinél nagyobb a tét”.
„Ez egy remény, egy esély, amely még nincs itt karnyújtásra” – tette hozzá Kövér László, aki szerint ezzel összefüggésben a közép-európai identitás kialakítására is szükség lenne.
Kövér László beszélt arról a levélről is, amelyet az Amerikai Egyesült Államok vezetése a napokban küldött európai NATO-tagországoknak, felszólítva őket arra, hogy tartsák a vállalt szinten védelmi kiadásaikat. Ezzel kapcsolatban Kövér László úgy vélekedett: ha az európai NATO-tagállamok teljesítenék ezeket az elvárásokat – vagyis bruttó össztermékük (GDP) két százalékára emelnék védelmi költségvetésük szintjét -, az többszöröse lenne annak az összegnek, amelyet Oroszország védelmi célra költeni tud – így ebből az összegből akár magukat is meg tudnák védeni.

Potápi Árpád János felszólalásában egyebek mellett az elmúlt négy év nemzetpolitikai eredményeiről beszélt. Elmondta:
2010 egy alapvető nemzetpolitikai fordulatot hozott, 2014-re pedig megteremtették azt a keretrendszert, amelyre alapozva a nemzetpolitika máig dolgozik, s megindították tematikus éveik sorozatát is.
Hozzáfűzte: 2015-ben új vetületet kapott a nemzetpolitika, a szülőföldön való boldogulás elősegítése került az előtérbe, amit a nehezebb helyzetben élő nemzetrészeknek juttatott gazdasági támogatás eszközével segítenek elő. „Nem minden a pénz, de nagyon fontos eszköz az olyan negatív folyamatok megállításában, mint az asszimiláció, az elvándorlás és a gyerekvállalás csökkenő tendenciája” – mutatott rá Potápi Árpád János. Az államtitkár jövőbeli terveikkel kapcsolatban elmondta: egyetlenegy magyar emberről sem mondanak le, tovább akarják erősíteni a magyar identitást Magyarországon, a külhonban és a diaszpórában egyaránt.
Menyhárt József az elmúlt évet összefoglalva a tavaly őszi szlovákiai megyei választások eredményeiről beszélt, kiemelve: megtartották azt az erőt, amelyet addig képviseltek. Említette a Minority SafePack kezdeményezést, amelynél – mint mondta –
a felvidéki magyarság megmutatta, hogy nem alvó közösség, hiszen 68 ezer aláírást gyűjtöttek össze.
Az elmúlt év pozitívumai között említette a Magyarországgal közösen végrehajtott Baross Gábor Terv (a Felvidék gazdaságfejlesztési tervének) eddigi eredményeit, az óvodaprogramot és a ma7 médiacsalád létrehozását is. A jövőről beszélve kiemelte: az MKP „elkezdte az alvók felrázását”, az új arcok keresését, az ősszel sorra kerülő helyhatósági választások összefüggésében pedig civil összefogásról beszélt.

(Forrás: magyaridok.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések