Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Korábbi barcelonai kis focistát igazolhat a Diósgyőr

Tajti Mátyás két évet töltött el a katalán óriás akadémiáján, de ott nem tudott megragadni, így eligazolt a Malagához, ám most hazatérhet.
Tajtinak nem igazán vált be a spanyolországi kaland, bár az Ifi-BL-ben azért pályára lépett, de a Málagánál nem jutott lehetőséghez a nagyok között, azonban most 20 évesen bemutatkozhat az NB I-ben. Megkönnyítheti Diósgyőrbe kerülését, hogy a klub sportigazgatója nem más, mint édesapja, ifj. Tajti József.

Az előző idényben a spanyol negyedosztályban szerepelt, ott bajnoki címet szerzett. Az új sportigazgatóval a fiatalok előtérbe kerülhetnek, ez kedvezhet Tajtinak, na meg az is, hogy Fernado személyében spanyol edzője van a Diósgyőrnek, ezt a mentalitást pedig már megszokhatta már a fiatal játékos.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések