Három arab kinézetű férfi támadt rá német katonákra a hesseni Bad Hersfeldben. A katonák könnyebb sérüléseket szenvedtek, míg a tettesek elmenekültek a helyszínről.
A Junge Freheit című német hetilap online kiadásának beszámolója szerint a támadásra szerdán reggel 6 óra környékén került sor, amikor az egyik 19 éves katona szolgálatra indult.
A sértettek által arab kinézetűnek leírt támadók először verbálisan kezdték inzultálni a Bundeswehr tagját, akit többek között „nácinak” és „gyermekgyilkosnak” neveztek, majd köpködték és az anyját is lekurvázták.
Amikor egy másik, közelben lévő katonatársa a segítségére sietett, az egyik bevándorló ököllel arcon ütötte a fiatal katonát, majd elmenekült a helyszínről. A Bundeswehr másik tagját szintúgy megtámadták, ezt követően a maradék két elkövető is sikeresen kereket oldott.
A német katonák a támadás során kisebb sebeket és zúzódásokat szenvedtek. A lap rendőrségi információi szerint az elkövetők 20 és 30 év közötti, arab kinézetű férfiak voltak.
(Forrás: Bertha László, 888.hu)
0 Megjegyzések