Hirdessen itt

Az ellenzék megszavazta, a Fidesz megmagyarázta a képviselők fizetésének emelését

A frakció szerint a parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára.
Mi is beszámoltunk arról, hogy jócskán megemelkedik az országgyűlési képviselők fizetése: a módosítást után majdnem havi egymillió forint lenne az alapbérük, erre jönnek még rá az egyéb juttatások. Az emelést tartalmazó módosító javaslatot a pénteki ülésen el is fogadta a törvényalkotási bizottság. A változtatást csak a DK politikusai ellenezték, a többi jelen lévő ellenzéki képviselő megszavazta azt, miután a kormánypártok hozzájárultak a frakciók támogatását és egyes képviselői juttatásokat érintő ellenzéki kezdeményezéshez.

A testület kormánypárti többsége a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz nyújtotta be a változtatást, amelynek értelmében évente növekedhetnének a tiszteletdíjak, hiszen azokat az előző évi átlagbér háromszorosában határozná meg az országgyűlési törvény.

Aki egy állandó bizottság tagja, az az alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapná. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnének, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetne a Ház.

Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapná, alelnökei annak dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnökének juttatását 1,7-szeres szorzóval számolnák.

A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak, amelyet havonta töltenének fel különböző összegekkel figyelembe véve azt, hogy a politikus milyen messze él a fővárostól, és választókerülete mekkora. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnának, míg az, aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendő üzemanyagot fedezhetne abból. Az összeg azonban ennek akár a másfélszerese lehet a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselői esetébe.

Növekedne a lakbértámogatás is, az indoklás szerint azért, mert a fővárosi albérletárak az elmúlt években megduplázódtak, de nőne a független képviselők juttatása is. A jövőben nem kapnak az Országgyűlési törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást az a képviselő, aki kormányzati tisztséget is ellát.

A változások már idén augusztustól életbe lépnének, ha azokat jövő héten elfogadja a Ház.

A Fidesz-frakció közleményben is indokolta a módosítás szükségességét. Mint írják, a parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára. "A kormány 2010 óta a közszolgálat számos területén hajtott végre béremelést, ami több mint félmillió dolgozót érintett. Az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány és ugyanilyen arányban nő 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.

Ezek után a sorban utoljára a parlamenti döntéshozók alapilletménye emelkedik, 18,5 százalékkal. A javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé" - írja a 24.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések