A migránsok kulturális kódolása eltérő az európaitól, és ez megmutatkozik a joghoz való hozzáállásukban is – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán. Kovács István ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Svédországban a gyermekházasságról vitáznak a választások előtt, egy törvénytervezet szerint ugyanis nem ismernének el semmilyen kiskorúval kötött házasságot, függetlenül attól, hogy azt az országon belül vagy kívül kötötték.
„Ezeknek az embereknek a ‘kulturális kódolása’ eltérő az európaitól, és ez megmutatkozik a joghoz való hozzáállásban is, ami minden országban más. Azonban a kiskorúak védelme egy általános, országokon átívelő jogelv” – hívta fel a figyelmet az M1 Ma Reggel című műsorában az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
Kovács István rávilágított: az iszlám országokban, ahol a Saría – az iszlám erkölcsi-morális vezérelve – minden jogban érvényesül valamilyen szinten, teljesen másként állnak a gyermekekhez, ami azt jelenti, hogy teljesen természetes, hogy egy felnőtt férfi gyakorlatilag elvesz feleségül egy gyereket.
Tömeges gyakorlatról beszél a szakértő
A szakértő hozzátette: a baj az az, hogy amikor ezt „áthozzák Európába”, több országban is asszisztál hozzá az állam, így történt ez szerinte például Svédországban is. „Persze csak 173-174 esetről szólnak a hírek, de a valóságban tömeges ez a gyakorlat, csak ez egész egyszerűen nincsen a hatóságok látóterében” – magyarázta Kovács István.
A stratégiai igazgató megjegyezte, Svédországban a házasodással kapcsolatban legálisan kétféle modell lehetséges. Egyrészt a nagykorúak köthetnek házasságot, másrészt – Magyaroszágon is így van – 16 éves kortól lehet házasságot kötni – amely magával hozza a nagykorúságot, akár a szavazati jogot is.
Természetes egy gyereket hozzáadni egy negyvenéves férfihoz
Kiemelte, hogy megfigyelhető, hogy az európai társadalmakban már nincsen jelen az, ami a muszlim társadalmakban teljesen alapvető, hogy egy család belekényszerít egy gyereket egy olyan kapcsolatba, amit talán ép ésszel fel sem tud fogni azért, mert „nyugatosan viselkedik”, azaz nem akar burkát vagy hidzsábot hordani.
„Ezért hazaküldik Afganisztánba, hozzáadják egy negyvenéves férfihez, aki jól megtanítja neki, hogy mi is az az iszlám kultúra” – fogalmazott.
Nem lesz alanyi jog a családegyesítés
Azzal kapcsolatban, hogy Németországban szeptembertől a családegyesítés nem alanyi jog, hanem csak lehetőség lesz, a stratégiai igazgató úgy vélekedett, több uniós országban is gyakorlatilag bemondásra történik a családegyesítés, nem kell igazából bizonyítani, hogy bármiféle kötelék fennáll, ezt pedig elfogadják a hatóságok, egyrészt mert nincs kapacitás arra, hogy megvizsgáljanak minden egyes esetet, másrészt pedig a politikai akarat is hiányzott.
„Félő, hogy bár a szabályok változnak szeptembertől, és valóban érdemben kell vizsgálni minden egyes esetben, hogy fennáll-e a családegyesítés kritériuma, olyan fokú leterheltségnek lesznek kitéve a hatóságok, hogy nem biztos, hogy meg tudnak vele birkózni” – magyarázta Kovács István, aki úgy vélte, az emberáradat érdemben nem fog csökkenni. Úgy fogalmazott: „ha bejön egy bevándorló, a családegyesítéssel akár multiplikálódhat”, ami azt jelenti, hogy egy személy akár három-négy, vagy akár öt családtagot is behozhat.
Címlapképünk illusztráció.
0 Megjegyzések