A két férfi földre rántotta az idős nőt, majd kitépték a kezéből a táskáit és elmenekültek a helyszínről. A rendőrök otthonukban fogták el a testvérpárt.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre június 19-én éjszaka arról, hogy idős feleségét két férfi kirabolta Debrecenben, az Andaházi utcában. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek.
A beszerzett információk segítségével a nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Gy-t és 19 éves testvérét, K. N-t. A debreceni nyomozók a kokadi testvérpárt a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen június 26-án otthonukban elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket.
A nyomozó hatóság előterjesztést tett a két fiatal férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.
A nyomozás adatai szerint a 21 éves K. Gy. és testvére földre rántotta a 80 éves sértettet, majd kitépték a kezéből a táskáit és elmenekültek a helyszínről. Az idős nő az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsítottak otthonában, ahol több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyek a sértett táskáiban voltak. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Gy-vel és K. N-el szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
0 Megjegyzések