A szombati nappal megszűnt az Együtt - a Korszakváltók Pártja.
Juhász Péter csütörtökön nyilatkozott arról, hogy az Együtt valószínűleg megszűnik, most azonban a párt hivatalos Facebook oldalán egy élő bejelentkezésben bejelentette: az Együtt küldöttgyűlése a párt feloszlatásáról döntött a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára.
"Ezt nem végként, hanem egy új kezdetként élem meg" - mondta Juhász Péter az Együtt hivatalos Facebook oldalán megtalálható videóban szombaton. - "Az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtünk politizálni, hanem civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk."
A bejegyzésben a párt elnöke továbbá megköszöni a támogatást is: nem egész két hónap alatt 147 millió forinttal támogatták a pártot, hogy befizethessék a jövő héten az államkincstár számára a 153 millió forintnyi kampánytámogatást és kamatait.
0 Megjegyzések