Időközi önkormányzati választáson indul Miskolcon Erdei Sándor, vagy, ahogy humoros dalai után sokan ismerik: Rokker Zsolti. Pontosabban, két t-vel, Rokker Zsoltti.
Erdei lokálpatriótának vallja magát, s a július 15-én esedékes miskolci választáson kívánja elnyerni az önkormányzati képviselői címet. A legutóbbi hír szerint már a teljes ellenzék őt támogatja, utoljára az LMP csatlakozott be az önkormányzati képviselőjelölt mögé. Így Rokker Zsolti jelenleg a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum és az LMP támogatását élvezheti.
Erdei Sándor így buzdítja a miskolciakat:
Erdei, aki egyébként a kis, néhány ember által lakott Szanticska falu alpolgármestere, társadalmi szerepvállalásban, korábban kijelentette: "Most meg kell küzdenem, mert a legtöbb hírportálon Rokker Zsoltiként szerepelek. Tehát Rokker Zsolti indul a választásokon. Erről szó sincs. Erdei Sándor vagyok, Ihos József sem Kató néni, Arnold Schwarzenegger se a Teriminator, hanem Rokker Zsolti civilben Erdei Sándor, és ez most nem vicc" - mondta a HírTV-nek a humorista, aki kijelentette, hogy szeretne eredményeket felmutatni a választókerületében.
És tényleg nem Rokker Zsoltti indul a választáson, Rokker Zsolttit ugyanis stand up comedy műsorokra, műsorvezetésre, vagy épp esküvői ceremóniamesternek lehet felbérelni, legalábbis a rokkerzsoltti.hu, még mindig aktív oldala szerint. Politikai tevékenység nincs a palettán. Persze, attól a két személy még ugyanaz.
Erdei nem humoristaként, hanem kultúrantropológusként és bölcsészként indul, de politikai szerepvállalása megnehezíti humorista karrierjét, állítólag fellépését is lemondták már azért, mert az MSZP támogatja:
Erdei Sándor stand up-osként:
És a "régi" Rokker Zsoltti régi számai:
0 Megjegyzések