Hirdessen itt

Ma este este a Budapest Parkban - érkezik a Rise Against

Szerdán a punk teret hódít a Budapest Parkban, ugyanis ismét hazánkban koncertezik a tavaly új lemezanyaggal jelentkező Rise Against.
Az 1999-ben alakult chicagói hardcore punk zenekar már többször lépett fel nálunk klubkoncerteken és fesztiválokon, legutóbb 2015-ben, s mindig hatalmas sikert arattak. Legújabb lemezük a tavaly megjelent Wolves, mely saját elmondásuk szerint inkább a vadabb, veszélyesebb oldalukat mutatja be. Dalszövegek tekintetében politikai témákat is érintenek, amikkel fel szeretnék hívni a rajongók figyelmét jelenlegi világunk igazságtalanságaira. A Wolves egyébként a jelenleg kvartett felállásban játszó zenekar eddigi legsikeresebb anyaga, mely vezette a Billboard alternatív-, rock- és hardrock listáját.

Előzenekarokban sem szenvedünk majd hiányt ezen az estén, ugyanis két magyar zenekar, a hardcore-metált játszó Satelles, illetve a progresszív punk-hardcore vonalon mozgó Poison Alley melegíti be a közönséget. Utóbbi formációt az ex-Idorus Bödecs András és a Leander Kills, illetve az Amigod gitárosa, Czifra Miklós alapították, akik korábban már a New Dead Projectben is együtt zenéltek. A banda dalain egyértelműen érződik, hogy a srácok nagyon ki tudnak teljesedni ebben a produkcióban, ami azt is jelzi számunkra: igazi szerelemgyerekkel állunk szemben, s minden tekintetben méltók arra a pozícióra, hogy megmutassák ezen a színpadon, mire is képesek egy olyan nagy múltú zenekar előtt, mint a Rise Against.

Érdemes lesz tehát június 6-án a Budapest Parkban tölteni az estét, ugyanis egy igazi zenei csemegével, s valódi örömzenéléssel találkozhatunk, amit valószínűleg még jó sokáig emlegetni fogunk.

Rise Against – vendégek: Satelles, Poison Alley
Időpont: 2018. június 6.
Helyszín: Budapest Park
Kapunyitás: 18:00

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések