A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kiutasították az orosz média két munkatársát Kijevből, moszkvai tiltakozás

Visszafordították a kijevi repülőtérről, és öt évre kiutasították Ukrajnából a helyi hatóságok az orosz állami média két újságíróját - közölte kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Jevgenyij Primakov, a Rosszija 24 hírcsatorna külpolitikai műsorvezetője és Paula Slier, az RT televízió brit útlevéllel beutazó izraeli tudósítója az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egy sajtószabadsággal foglalkozó szakértői fórumára érkezett az ukrán fővárosba. Primakov azt állította, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva fordították vissza, Slier elmondása szerint nem kapott magyarázatot az intézkedésre.

Zaharova elfogadhatatlannak nevezte, hogy az EBESZ nem képes biztosítani a saját kijevi rendezvényén az összes érdeklődő részvételét.

"Ez a diszkriminatív lépés még kihívóbbnak tűnik azt követően, hogy az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője, Harlem Désir egy korábbi levelében megerősítette a rendezvény nyitott jellegét, és méltatta, hogy oroszok is részt kívánnak venni rajta" - hangoztatta a szóvivő.

Zaharova szerint az incidens beleilleszkedik az ukrán hatóságoknak "a tömegtájékoztatási eszközök, köztük az oroszországiak ellen indított kampányába, amelynek célja a szólás szabadságának elnyomása az országban". Azt állította, hogy Kijev "teljes büntetlenséget" élvez lépéseivel kapcsolatban, mert a nemzetközi közösség nem szólal fel keményen az újságírók jogainak ukrajnai megsértése ellen.

Maga Harlem Désir a Twitteren sajnálkozását fejezte ki amiatt. hogy az orosz médiának dolgozó két újságírótól a jelentések szerint megtagadták az Ukrajnába való belépést.

"Megismétlem, hogy az EBESZ összes partnerországának az egész régióban biztosítaniuk kell az utazás szabadságát" - írta az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke arra emlékeztetett, hogy orosz újságírókkal hasonló incidens nem először fordult elő Ukrajnában, és sürgette, hogy az európai törvényhozók haladéktalanul reagáljanak a történtekre. Hasonlóképpen "a szólás- és az információhoz való hozzáférés szabadsága demokratikus alapelvei megsértésének elítélését" sürgette a konferenciát megrendező EBESZ-től is.

Álláspontja szerint az ukrán hatóságok "elszigetelik országaik polgárait minden olyan információtól, amely nem illik bele jelenlegi lépéseik logikájába".

Az orosz külügyminisztérium is kifejezte reményét, hogy mind a kijevi konferencia részvevői, mind pedig az illetékes nemzetközi szervek "határozottan elítélik a szólásszabadságnak a hivatalos Kijev általi korlátozását".

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések