Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Figyelem: keresik az ország legjobb sörfőzőit

Mi magyarok mindenhez is értünk, így természetesen a sörfőzéshez is. 
A Soproni most felkutatja a tehetségeket: versenyt hirdet, hogy megtalálja az ország legjobb otthoni sörfőzőjét és legkifinomultabb sörszakértőit. Az Első Soproni Sörverseny az ország legjobb porterét és otthoni sörfőzőjét szeretné fellelni, illetve azokat a sörbírákat is, akik a professzionális zsűriben a fogyasztókat képviselik.

A Soproni régóta elkötelezett a hazai sörkultúra mellett: a történelmi örökséget egyebek mellett úgy ápolja, hogy söreit magyar alapanyagokból főzi a Soproni Sörgyárban, amely immár 123 éve működik. 

A magyar söripar és a Soproni számára is fontos az a tudás, amelyet a kézműves sörfőzésben halmoztak fel a hazai amatőr és hivatásos sörmesterek az elmúlt évtizedekben, hiszen ez vezetett ahhoz, hogy az Óvatos Duhaj család sörkülönlegességei ilyen népszerűvé válhattak. 

Olyan magánszemélyek nevezhetnek saját készítésű, legfeljebb 5,5 alkoholszázalékú porter* sörökkel, akiknek az éves termelése nem haladja meg a házi sörfőzés adómentes mennyiségét. A tét komoly: a legfinomabb portert 2019-től a Soproni Óvatos Duhaj termékcsaládba is felveszik, a félmillió forinttal gazdagodó győztes neve pedig – az általa kreált sör receptúrájával együtt – örökre bekerül a magyar sörfőzés történetébe. 

A versenyfelhívás azokhoz is szól, akik a verseny során zsűritagként kamatoztatnák szakértelmüket és csalhatatlan ízlésüket – az Első Soproni Sörverseny tehát a sörkóstolók megmérettetése is lesz. Aki szeretne részese lenni a magyar sörkultúra eme jelentős mérföldkövének, és nem fél megmérkőzni a legkiválóbbakkal, az ne habozzon tovább: az Első Soproni Sörverseny részletes versenykiírásról, a jelentkezés menetéről és határidejéről itt tájékozódhat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések