A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában

Az európai demokrácia megbicsaklott, ezért azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben, az uniós tagállamok állam- illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozására érkezve.
A miniszterelnök aláhúzta, az európai demokrácia azért bicsaklott meg, mert nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük és amit világosan akarnak.

"Az emberek két dolgot akarnak: az egyik, hogy ne engedjünk be több migránst, egy nagyon erős határőrizetet akarnak. Valamint azt, hogy akik már bejöttek, azokat vigyük vissza" - fogalmazott.

A demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata, amelynek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tennie - tette hozzá a miniszterelnök.

Mint mondta, a kérdés az, hogy az európai vezetők tanácskozásuk során ebbe az irányba mozdulnak-e el, ugyanis a javaslatok tartalmaznak egyebek mellett például arra vonatkozó elemeket is, hogy a menekülttáborokat az Európai Unió területén kívül állítsák fel. Kijelentette: van esély arra, hogy a brüsszeli megbeszélések az európai demokrácia újjáépítésének irányába mozduljanak.

"Mi a demokraták táborához tartozunk. Az európai megoldás azt jelenti, hogy a legfontosabb európai elv alapján oldjuk meg a problémát" - fogalmazott.

Mint hangsúlyozta, az első számú európai elv és érték a demokrácia. Nem demokratikusan semmilyen európai értéket sem lehet képviselni. Ahhoz, hogy európai megoldást lehessen elérni, a demokráciát kell újraépíteni az Európai Unióban, és Magyarország készen áll arra, hogy ebben részt vegyen - közölte a miniszterelnök.

Csütörtök délután kétnapos uniós csúcstalálkozó kezdődik Brüsszelben, amelyen elsősorban a közös migrációs és menekültpolitikáról, a következő többéves költségvetési keretről, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések