Hirdessen itt

Emelné a köz szolgálatában állók bérét a Jobbik

A köztisztviselői illetményalap 60 ezer forintra emelését kezdeményezi a Jobbik - közölte Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Hozzátette: javasolják továbbá a közalkalmazotti bértábla módosítását úgy, hogy a legalsó fizetési kategóriában a minimálbér legyen a meghatározó alap, a köztes bérkategóriákban a garantált bérminimum, az "F oszlop" felett pedig vezessék be a diplomás minimálbért, ami a nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset éves átlaga lenne.

A Jobbik kezdeményezi azt is, hogy a jövő évi költségvetésben megjelenő 11 milliárd forintos kiegyenlítő bérrendezési alap épüljön be az önkormányzatok működési támogatásába, hogy ne pártszimpátia döntse el, élhetnek-e bérrendezéssel az önkormányzatok - tette hozzá Hegedűs Lorántné.

A képviselő úgy értékelt: a 2019-es költségvetésre vonatkozó javaslat adatai nem támasztják alá, hogy a kormány komolyan gondolja a közszolgálati béremelést. A kormányoldal szerinte "látványszínházat" folytat az ügyben, csak szavakban elkötelezett, tettekben nem. Példaként hozta, hogy 2008 óta változatlan a köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla.

Hegedűs Lorántné kérdésre kijelentette: nem fordult meg a fejében, hogy kilép a Jobbikból. Nemzeti elkötelezettségében radikálisnak vallja magát, de "Novák Előd pártalapítását" nem támogatja - mondta.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések